Nemzeti Vízilabda Szuperliga

2022.03.28. 11:39

A VSK csak megszorongatni tudta a címvédőt

 

Jósa Attila

 

A Nemzeti Vízilabda Szuperliga alapszakaszának utolsó fordulójában rendezték a bajnokság legnagyobb rangadójának számító Nagyváradi VSK–Bukaresti Steaua kettős mérkőzést. Az első összecsapást meglepően könnyedén, 11–5 arányban nyerték a vendégek pénteken, a fővárosiak már az első félidőt követően is tetemes, 7–2-es előnyre tettek szert.

A szombat délelőtt megrendezett második mérkőzésre alaposan „összekapta” csapatát Dorin Costrăș vezetőedző, és sokáig úgy tűnt, sikerül megszakítani a Steaua huszonhárom győzelemből álló hibátlan sorozatát az idei pontvadászatban. Félidőben 6–5-re vezetett a VSK, az egygólos előnyt pedig a harmadik negyed végére is sikerült megőrizni (8–7). A mérkőzés hajrájához érve 10–8 állt az eredményjelzőn, ekkor azonban sorozatosan rossz megoldásokat választottak támadásban a hazai játékosok, a Steaua pedig élt a lehetőséggel, a vendégek előbb egyenlítettek, majd az utolsó percben Tudor Fulea lövése után a győztes gólt is megszerezték (10–11).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában