Kosárlabda

2021.11.18. 21:53

Lengyel–román kosaras „barátság”

A több évszázadra visszanyúló magyar–lengyel barátság szerdán este, ha csak rövid időre is, lengyel–románra „alakult át”: betudhatóan annak, hogy a – már korábban továbbjutó – Legia Varsó hosszabbításban 82–81 arányban idegenben legyőzte az FC Portót, továbbjuttatta a szintén hosszabbításban a Szolnok ellen nyerő (78–70) Nagyváradi VSK-t a férfi kosárlabda Európa-kupa második fordulójába.

Fotó: CSM Oradea l Facebook

F. Á.

A házigazda VSK U már tizennégy pontos hátrányban is volt a Szolnok ellen szerdán játszott férfi kosárlabda FIBA Európa-kupa-mérkőzésén, a magyar együttes így az utolsó negyed előtt megalapozottan reménykedhetett a továbbjutásban, de végül a nagyváradiak egyenlítettek, majd fordítottak, és végül 78–70 arányban nyertek, így a továbbjutást érő második helyen végeztek, míg a Szolnok a negyedik helyen zárt a sorozat H csoportjában.

A továbbjutáshoz a szolnokiaknak legalább 12 ponttal kellett volna nyerniük Nagyváradon, és közben kiszurkolni, hogy a csoport másik meccsén a már korábban továbbjutó Legia idegenben legyőzze a Portót. A harmadik negyed hajrájához közeledve nem a váradiak elvárásai szerint alakultak az események: a Szolnok 58–44-re vezetett, Portóban pedig a lengyelek mentek 12-vel. Szerencsére nem maradt így… A VSK 11–0- ás rohammal felkapaszkodott három pontra (55–58), és bár a Szolnok kimászott a hullámvölgyből, újra elhúzott kilenc ponttal (57–66), a rendes játékidő végére elfogyott az előny (66–66).

Fordulat állt be időközben Portóban is, a hazai csapat ott is futott egy 11–0-t, át is vette a vezetést, majd a legvégén, amikor megint hátrányban volt, egyenlített – ott is hoszszabbítás következett!

A ráadás öt percek újabb reményt kínáltak az egy továbbjutó helyért versengő mindhárom gárdának, csakhogy a váradiak kiválóan játszottak a legvégén, egy 8–0-val indítottak, és 78–70-re meg is nyerték a meccset.

Mivel a párhuzamosan zajló másik találkozó hosszabbításának végét a hibátlan mérlege megőrzéséből presztízskérdést csináló Legia bírta jobban, a nagyváradiaknak továbbjutást ért a szolnokiak másodszori legyőzése.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában