Rangadó

2021.10.03. 12:37

Öt gólt kapott hazai pályán a CAO

Alaposan visszavágott a kupában elszenvedett vereségért a Zilahi SCM.

Fotó: Pikó Stefánia

Jósa Attila

Jóformán meg sem kezdődött a szombat délutáni mérkőzés és máris hátrányba került a váradi csapat, egy szöglet után Berci maradt egyedül az ötös sarkán és lőtt a léc alá (0-1). A hidegzuhany után fölényben játszott a CAO, de támadásaikból ezúttal hiányzott az átütőerő, a rendkívül szervezett és magabiztos zilahi védelem könnyedén verte vissza a próbálkozásokat. Sőt, a félidő hajrájában Meșter megpattanó lövése után már kettővel vezettek a vendégek (0-2).

Sokkal elszántabb váradi csapat jött ki a második félidőre, az 50. percben Roșu a jobb oldalról ívelt középre, Hosu pedig fejjel továbbított a hálóba (1-2).

Mindent egy lapra feltéve rohamoztak az ezúttal (is) piros-kékben játszó zöld-fehérek, de Hosu, Stan és Lezeu is hibázott nagy helyzetben, a zilahiak viszont élni tudtak a lehetőséggel, Jurj egy ellentámadás végén kétszer is próbálkozhatott, a második lövése pedig már utat talált a hosszú sarokba (1-3). Becsületükre legyen mondva, az ismét két gólos hátrányba került CAO játékosai nem adták fel a küzdelmet, Chitaș szabadrúgásból a felső lécet találta el, majd bő 10 perccel a vége előtt Lezeu gólja után újra felcsillant a pontszerzés reménye (2-3). Az utolsó percekre „szétszakadt a pálya”, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de ebből ezúttal is a vendégek jöttek ki jobban: előbb a csereként beállt Doroftei fejezett be góllal egy kontrát (2-4), majd a mérkőzés lezárásaként Letan fejelt a saját kapujába (2-5).

A szombati forduló után helyet cserélt a táblázaton a két Bihar megyei csapat, a Félixfürdői Lotus 3-0-ra győzte le Váradszentmártonban a Szilágysomlyói Sportul együttesét és ezzel meglepetésre a második helyen állnak.

Jegyzőkönyv

CAO –Zilahi SCM 2-5 (0-2)

Gólszerzők: Marius Hosu ’50, Lezeu ’79 / Berci ’2, Meșter ’39, Jurj ’61, Doroftei ’89, Letan ’94 öngól

CAO: Barabaș – Copil (’29 Cherman), C. Letan, D. Stan, L. Ioviță – R. Gunie, R. Ardelean (’70 Gheorghiță)– D. Marina (’29 Lezeu), C. Roșu (’70 Fl. Porumb), Fl. Chitaș – M. Hosu (’81 Cîrjan). Vezetőedző: Florin Farcaș

Zilahi SCM: A. Pop – D. Berci, R. Dulap, M. Onicaș, A. Șumlea, Al. Mare (’91 Al. Jula), V. Calugher, C. Meșter (’76 R. Stanciu), R. Logon (’76 Doroftei), Sg. Jurj (’91 Negruț), Sg. Pop (’56 R. Gorovei). Vezetőedző: George Zima

Vezette: Kovács Szabolcs (Nagykároly) – Daniel Lar (Nagybánya), Daniel Humiță (Örményes)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában