Helyi sport

2021.10.11. 11:40

Megállíthatatlanul menetel a Lotus

Bravúros zilahi győzelmét követően szombaton Nagybányán is nyerni tudott a váradszentmártoni csapat, ezzel átvette a vezetést a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság táblázatán.

Fotó: CS-Minaur

Jósa Attila

Sorozatban a hatodik mérkőzését is megnyerte a Félixfürdői Lotus csapata, ezúttal a bajnoki cím első számú várományosának otthonából távoztak három ponttal a váradszentmártoni labdarúgók. Nem indult jól a találkozó a Lotus számára, a Minaur már a hetedik percben megszerezte a vezetést Donca révén. A gyors gól a hazaiakat zavarta meg jobban, a Lotus taktikus játékkal még az első félidőben megfordította az állást: Codoban előbb büntetőből, majd akcióból is betalált, így szünetre 2-1-es előnnyel vonulhatott a Bihar megyei gárda.

A második félidőben kontrákra rendezkedett be a Lotus, Făgărășanu egymaga többször is eldönthette volna a három pont sorsát, de a kegyelemdöfést végül Mădălin Popa „vitte be”, a mérkőzés hajrájában (1-3).

 

Pontmentés az utolsó pillanatban

A Nagyváradi CAO Szilágysomlyóra látogatott, ahol egy küzdelmes, de nem túl magas színvonalú mérkőzést vívott a helyi Sportul ellen. A találkozó utolsó harmadára maradtak a fontosabb történések, a 73. percben a hazaiak elefántcsontparti légiósa, Ismael Guiti gondolt egy merészet és 35 méterről kapura bombázott, a labda a kissé kint álló Barabaș fölött vágódott a léc alá (1-0). A váradiak mindent megtettek az egyenlítés érdekében, próbálkozásaikat pedig a végén siker koronázta: a 94. percben Hossu harcolt ki egy büntetőt, melyet Cosmin Letan magabiztosan értékesített (1-1).

 

Újabb „zakó”

A tabella elejéhez hasonlóan a végén is változás történt, miután a Nagyváradi Luceafărul hazai pályán szenvedett súlyos, 4-1-es vereséget az eddigi sereghajtó szatmáriaktól. A Szatmárnémeti VSK legutóbb az elmúlt idényben, április 17-én éppen a Luceafărul ellen nyert bajnoki mérkőzést, a hat forduló után pont nélkül álló vendégek több játékosuktól is megváltak a múlt héten, a nem várt gyenge szereplés nem maradt következmények nélkül. Úgy tűnik, a vezetőség döntései elérték a kívánt hatást, a szombati meccsen negyedóra után már két góllal vezetett a Szatmárnémeti VSK. A második félidőben után Țîrlea révén tizenegyesből szépíteni tudott a Luceafărul, de a VSK Cădar góljával visszaállította a kétgólos különbséget, sőt, a hosszabbítás perceiben Pașca még tovább is növelte azt (1-4).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában