Nem csak zseniknek

2020.04.20. 14:42

Bihar megye első Sportnagymesteri címét Takács Károly rádióamatőr kapta

Kevesen ismerik a rádióamatőr-sportot szűkebb pátriánkban, pedig már az ötvenes évek óta létezik Bihar megyében, sőt, Románia valamikori harmadik legnagyobb klubjában, a Nagyváradi Crișulban létezett ilyen szakosztály is, a többi tizenöt mellett.

Farkas. Z. Ádám

De mint mond a szakszótár a sportágról? „A rádióamatőrök a rádióamatőr szolgálatok munkájában csak személyes érdeklődésből, anyagi érdek nélkül vesznek részt, tevékenységük az önképzésre, műszaki fejlődésükre és a szakmai információcserére irányul. A rádióamatőr tevékenység igen sokrétű. Vannak, akik a rádióforgalmazás részét szeretik, mások a sport részét és vannak akik a technikai háttere iránt érdeklődnek. Igen érdekes része a rádióamatőr tevékenységnek a kutatási, konstruktőri rész, ahol a cél minél érdekesebb rádiós megoldás kifejlesztése, megvalósítása.

A jelenlegi rádiós fejlesztések számos kategóriába sorolhatók, elsőként említhetnénk meg a hullámterjedési megfigyeléseket és azok optimális kihasználását, az antenna konstrukciója, továbbá a rádió és kiegészítő áramköreinek megépítése, megtervezése és építése. Ugyanakkor ide tartozik a digitális jelfeldolgozás, a moduláció fejlesztés, a rádió távkezelése és hangtovábbítása”.

Ami azonban bennünket érint, jobban mondva érdekel, azok a sporttevékenységek, amelyet, ha hiszik, ha nem, az elmúlt hatvan évben számos bihari és váradi rádióamatőr űzött, országos és nemzetközi versenyeken vettek részt. A szakkönyv szerint három sportkategória létezik, az egyik a rádiós tájfutás, más néven a rókavadászat, a másik az úgynevezett gyalográdió („Éteri csúcsok”), a harmadik pedig a gyorstávírászat (HST).

Nem csak zseniknek

A rókavadászat lényege, hogy egy meghatározott terepen apró rádiós jeladókat helyeznek el, amelyeket a versenyzőknek egy hasonlóan kis

méretű, hordozható vevőkészülékkel és egy irányított antennával adott idő alatt meg kell találniuk, és a jeladónál található kódszámot le kell írniuk, vagy egyéb módon igazolni kell, hogy a versenyző megtalálta a jeladót.

A gyalográdió irányzat a természetjárást és a magas hegytetőkről való jó rádiófrekvenciás terjedés örömét ötvözi. A rádióamatőr felgyalogol egy magas hegytetőre, ahova a szép kilátás miatt eleve érdemes felgyalogolni, majd előveszi URH rádió adó-vevőjét, és a hegytetőről a földfelszíninél kedvezőbb terjedési viszonyokat kihasználva nagy távolságú összeköttetéseket próbál létesíteni.

A „gyorstávírászat” tipikus szellemi sport, melynek alapja a morze tudás művészetének minél magasabb szinten történő művelése. Az 1950-es évektől kezdve rendeztek ebből versenyeket, s a mai napig is bonyolítanak le megmérettetéseket a világban. A hetvenes évekig csak Románia szintjén voltak rangos seregszemlék, attól kezdve azonban már nemzetközi megmérettetéseket is lebonyolítottak, sőt, 1983-ban megrendezték az első Európa-, majd 1995-ben az első világbajnokságot is.

Vészhelyzetek

Szerencsére Romániára kevésbé volt jellemző, azonban külföldön gyakrabban előfordult, hogy katasztrófahelyzet, például árvíz, földrengés vagy nagyobb áramszünet miatt a hagyományos kommunikációs eszközök nem voltak használhatók, ilyenkor a térségben lakó aktív rádióamatőrök a hatóságok tájékoztatásával vettek részt a lakosság mentésében.

Ide tartozik még a távíró, a legrégebbi kommunikációs mód: kézzel, morze billentyű segítségével adják és fejhallgatóval veszik. Előnye, hogy a távíró üzemmódot ismerő adó-vevő készülék viszonylag egyszerűen, saját kezűleg is építhető. Továbbá a koncentrált energiakibocsátása miatt azonos rádióteljesítmény mellett a legnagyobb távolság ezzel az üzemmóddal hidalható át.

Ötven év a pályán

Azt is kevesen tudják, hogy Románia legjobb rádióamatőre nagyváradi volt, aki majd ötven éven át napi rendszerességgel űzte kedvelt sportját: Takács Károlyról van szó, s ő volt az első Romániában, aki Sportnagymesteri címet kapott.

Kevésen múlt, hogy személyesen is megismerjem, mivel az év elején, hosszan tartó betegség után elhunyt. A Román Szövetség a következőkkel

köszönt el tőle: „Barátunk, Takács Károly YO5AIR, a román távírási válogatott egykori tagja, hosszú betegség után elhunyt. Ő volt az egyik legtehetségesebb és legértékesebb rádióamatőr Nagyváradon, több mint ötven éve folyamatos tevékenységet folytatott, kitartó versenyzőként és a beltéri rádiótelefonok területén a sport első Nagymesterévé vált, generációk sokaságát inspirálva!”

Végül is unokaöccse, a Nagyváradi Bihar FC labdarúgó klub utánpótlásában is futballozott Gáspár Béla révén sikerült néhány adathoz hozzájussak Takács Károly pályafutását bemutatandó.

Félkilónyi elismerés

Gáspár Béla majd félkilónyi oklevelet mutatott nekünk, amelyeket Takács Károly leginkább az elmúlt húsz-huszonöt évben, nemzetközi versenyek végén kapott, és nem csak a résztvételért, hanem az előkelő helyezésekért is. A hely hiánya miatt nem sorolnám fel mindegyiket, de van néhány, amely ebben a sportágban világraszólónak számít. Vegyük például a 2012-es oroszországi versenyt, ahol több, mint ötszázezer pontot összesítve a világ negyedik legjobb rádióamatőrjének bizonyult, majd még ugyanebben az esztendőben a World Vide WPX Contest eseményen a legjobb tíz között végzett a világon. Ezt megelőzően 2008-ban, majd három évvel később is megnyerte az európai hírű, World Erope elnevezésű seregszemlét, amelynek 2009-es kiírásán a második lett. A Japánban lebonyolított, All Asian DX Contest elnevezésű seregszemlén két alkalommal is indult, s 2019-ben, majd egy évvel később is bekerült a világ legjobb ötven rádióamatőrje közé. Számtalan versenyen indult Magyarországon, ahova még az átkos rendszerben is szerették volna elcsábítani, de ő megmaradt lokálpatriótának, és tartotta magát ahhoz az elvéhez, miszerint „ő Romániában akar magyarnak lenni!”

Idei halálával a bihari sport egy újabb sikeres emberrel, sportbaráttal lett szegényebb, egy olyan nagy szívű sportemberrel, aki hagyott maga után „nyomot” Romániában, Európában és az egész világon, nevet szerezve a bihari és a nagyváradi sportnak.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában