május 8., csütörtök

Mihály névnap

Kiállítás

14 órája

Tárlatmegnyitó: Nagy emlősök négy kontinensről - Galéria és videó

Tárlatmegnyitó: Nagy emlősök négy kontinensről - Galéria és videó

P. Nagy Noémi

Ismét állatpreparátumokból nyílt kiállítás május 7-én a váradi Körösvidéki Múzeumban. Tavaly már találkozhattak a váradiak Helmut Raith bécsi preparátor munkáival, akkor főként az afrikai állatvilággal ismerkedhettek meg az érdeklődők. Az Állatok négy kontinensről időszakos kiállítássorozat második része ezúttal a nagy emlősöket mutatja be testközelből. Mindegyik állat mellett egy szám található, ez alapján a négy nyelvű (román, magyar, német, angol) információs tábláról le lehet olvasni azok pontos nevét.

A szerdai megnyitón Gabriel Moisa, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, kifejezve örömét, hogy folytathatják a tavalyi együttműködést. Kiemelte, hogy fontosnak tartja, hogy a múzeum kínálata az állandó tárlatok mellet folyamatosan frissüljön. Adrian Gagiu, a természettudományok osztály vezetője úgy jellemezte a taxidermiát, mint a művészet és tudomány egyvelege, amely az állatok anatómiájának, viselkedésének, élőhelyének tökéletes ismeretét feltételezi. A Váradon kiállított állatok is egy-egy élethelyzetben vannak bemutatva, néhány állat kicsinyeivel vagy vadászat közben van megörökítve prédájával együtt. Kiemelte, hogy az állatok egy része már tavaly ki volt állítva, viszont az új tárlat főként nagy méretű emlősökkel gazdagodott. Mint elmondta, Steffi Holder hamburgi művész háttérként használt nagy méretű festményei egészítik ki a kiállítást.

Szilágyi Brigitta projektszervező a tavaly szervezett tárlat és műhelymunkák sikeréről beszélt, majd köszönetét fejezte ki a támogatóknak. A megnyitón jelen volt Helmut Raith, aki beszélt a több mint három méteres jegesmedvéről is, amelyet a preparátor még 24 éves korában készített. Az impozáns preparátum ezen kívül csak egyszer volt kiállítva, egy budapesti vadászati világkiállításon.

Helmut Raith bécsi preparátor világszerte ismert a taxidermia iránti elkötelezettségéről, együttműködött már a kontinens legrangosabb múzeumaival, élethű alkotásaiból számos kiállítást szerveztek már. Több mint 55 éves szakmai pályafutása során impozáns magán vadászmúzeumokat, diorámákat és filmdíszleteket hozott létre. 
A tárlat szeptember 30-ig látogatható a Körösvidéki Múzeumban. Ez idő alatt több gyermekfoglalkozást is szerveznek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!