Félixfürdő a felszínes turizmus árnyékában

Pikó Stefánia

Az egykori Bihar vármegye központi járásába tartozó Félixfürdő ártézi kútja európai szintű hírnévvel rendelkezett, Európa leggazdagabb hévízforrásaként tartották számon, mely naponta körülbelül 17 millió liter, 49 hőfokos vizet adott. „A mellette levő melegvizű tóban terem a Nymphaea thermalis nevű vízinövény, melyet a törökök honosítottak itt meg. Rendelkezésére 183 szoba áll; a vízet idült bőrkiütések, köszvény, csúz és aranyeres bántalmak ellen használják. A fürdő a jászóvári premontrei rend tulajdona. 70 holdas erdő övezi.” – olvashatjuk a Révai nagy lexikonának hetedik kiadásában (1913), de hasonló szócikkeket találhatunk az 1800-as évek végéről is.

1890-ből, a Turisták Lapjának második évfolyamában dr. Nékám Lajos Sándor Biharországból című cikkét lehet olvasni, melyben a következőképpen fogalmaz a Félixfürdőről és Püspökfürdőről: „Kitűnő karban tartott, díszes kerten haladva végig, elérkezünk e fürdőhelynek fő nevezetességéhez, a meleg forráshoz, melyeknek szélesen elterülő tava e század elejéig egész Európában az egyetlen hely volt, hol a Nymphea thermalist, a Nílusnak e sokszor leírt és megbámult díszét találni lehetett. Innen ültette 1803-ban Kitaibel a Császárfürdő mögötti tavacskába át, a hol a nélkül, hogy Budapesten e ritka növény létezéséről tudomással birtak volna, még ma is szépen díszlik. Nagy, világos-zöld, elliptikus levelei a víz színére tapadva úsznak s köztük itt-ott felüti koronás fejét ibolyás fehér, illatos rózsája. Ebéd után, a ki még járni birt, át ment a pár percznyire fekvő regényes Felixfürdöbe, a hol emberderék vastagságú csőből hatalmas sugárban, nagy zajjal folyik ki a Zsigmondy Vilmos által fúrt kút 47° C. hőmérsékű vize.”

Mi már csak elképzelni tudjuk, milyen lehetett, amikor a Félixfürdőn szabadon, emberderék vastagságú csőből folyt a termálvíz. Nem ez az első alkalom, hogy a témával foglalkozunk, korábban is megírtuk már, hogy a Bálint-forrást lezárták, a kutat, amely régen a félixfürdői képeslapok főszereplője volt. Ma a főszereplő a modern járda és kerékpárút, arról pedig nem sokan beszélnek, hogy a földben lévő termálvízzel ki legálisan, ki illegálisan, panzióit fűti. Nem beszélnek a Bálint-forrás rehabilitációjáról sem, sem az egykori Menyhért-szálloda sorsáról, melyet a premontrei rend vissza kellene, hogy kapjon, de bárki tulajdonában is legyen, az tény, hogy a történelmi jelentőségű épület állapota évek óta csak romlik, a turistáknak pedig fogalmuk sincs, éppen mi mellett sétálnak el.

Vidámabb „vizekre” evezve vissza, a fürdő évszázadokon át a kulturális turizmus helyszíne volt, teljesen másféle pezsgő élet jellemezte. A letűnt idők sajtójában kutatva egy, a fürdőhöz kapcsolódó tárcát is találtunk, mely arról árulkodik, hogy a túl sok smink problémája egyáltalán nem egy új keletű dolog. A Nemere 1879-ben megjelent, 9. évfolyamában a következő történet olvasható: „A gonоsz Viz. Nagyváradon történt, hogy egy hölgy ki magát szépnek akarta mutatni megfürdött a Félixfürdő kénes vizében, azonban meglepetve tapasztalta, hogy a fürdő vize megfestette. Képzelhetni a szörnyű ijedelmet, – Hivatja rögtön a fürdőst s komolyan kérdőre veszi, mi oka annak, hogy a fürdő viz fest ? A fürdös bele merit egy poharat a vízbe s kristálytiszta vizet vesz belőle. – De uram — mondja a hölgy – én meg vagyok festve nézze, arcomat, kezeimet /– Hja ! – válaszolá a fürdös ennek a víznek az a szokása van, hogy megbarnitja a festéket.”

A történet azonban nemcsak az említett smink-problémáról tanúskodik, hanem arról is, milyen erőteljes, központi szerepe volt itt a termálvíznek. Valamelyest ez ma is megvan, sokan kapnak ide gyógyüdülési jegyeket, a rehabilitációs munkák során azonban soha nem esik szó a források védelméről, az illegálisan kifúrt kutak megszüntetéséről, vagy arról, hogy a fürdőzés kényelmei és körülményei mellett a hely természeti, történelmi, kulturális értékeit felélesszék.

Nekünk azonban, akik itt élünk, illik tudni és emlékezni.