Zenei érdekességek Nagyváradon (3.)

Thurzó Zoltán

Történelmi áttekintőnk utolsó epizódjában Nagyvárad zenei életét vesszük kicsit górcső alá, 1919-től kísérve figyelemmel a helyi operaelőadásokat, szimfonikus hangversenyeket és kamarazenei rendezvényeket. Folytatva a múltkori felsorolást (ismételten a teljesség igénye nélkül), elérkeztünk Nagyvárad egy újabb érdekes korabeli színfoltjához.

Kamarazenei élet

Amint azt már lejegyeztem az előző cikkben, a helyi kamarazene felkarolása a múlt század közepétől már jellemző a város zenei életében. A kezdet azonban itt is Michael Haydn, C. D. von Dittersdorf és Wenceslaw Pichl itt tartózkodásának idejére tehető, és ez a folyamat szerencsére napjainkban is tart. Kisebb-nagyobb intenzitással.

Ha kissé részletesebben foglalkozunk e témával, látnunk kell, hogy az első világháború után elég hamar szép eredmények mutathatók fel.

A váltakozó politikai vezetések hamar felismerték azt, hogy a komolyzenei előadások (és előadók) az országon belül (és Európában is) milyen népszerűek lettek a felnőttek és fiatalok körében. A világháborús korszak kezdetével a politikusok tudatosan kezdték céljaik megvalósítása érdekében felhasználni a zene mozgósító erejét. Ezért szponzorálták például a zenészek és az együttesek turnéit, ahol azt az „érdekek megkívánták”.

A vendégszereplő vonósnégyesek, de a különböző összeállítású együttesek és a szóló-estek szereplői hozzájárultak a háború utáni nyomasztó hangulat oldásához, hisz természetes módon általános lehangoltságot vont maga után a borzalmak sokasága.

A helyi együtteseken kívül pódiumra léptek a következő vonósnégyesek: Brassói, Waldbauer-Kerpely, Rosé, Sefcik és Drezdai. A „mieink” közül a leggyakrabban a Weisz- és a Boda-vonósnégyes szerepelt.

Az első és második világháború előtt (és után) fontos megemlíteni azt is, hogy a helyi zenészek egy része sorra hagyta el a várost, az országot. Idővel közülük sokan külföldön szereztek világhírt. Ezzel párhozamosan viszont természetesen jelentősen meggyengült a helyi zenei élet, és az itthon maradottak érdekes helyzetekben találták magukat. A második világháborút követően vendégként megfordult Nagyváradon: a Kolozsvári, a Bukaresti, a Iași, a Varsói, a Ruha-vonósnégyes. Természetesen a felsorolás itt sem teljes. A helyiek tekintetében a legtöbbet tettek: a Boda-, a Lóry-, a Szívós-, valamint a Thurzó Sándor-féle vonósnégyesek.

Városunkban olyan helyi, megyei, országos és nemzetközi hírű előadók koncerteztek ezekben az években, amelyek felsorolása valóban pazar névsort feltételez. Íme néhány a világhírű zongoristák közül 1919-től: Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Nicolae Caravia, Eugen d’Albert, Fischer Annie, Leo Sirota, Nikita Magaloff, Rudolf Kerer. A hegedűsök közül: Hubay Jenő, George Enescu, Alma Moodie, Henry Marteau, Szigeti József, Bronislaw Hubermann, Jacques Thibaud, Zathureczky Ede, Telmányi Ede, Sandu Albu, Lola Bobescu. Csellósok: Földessy Arnold, Zsámbóky Miklós. Énekesek: Leó Slezák, Basilides Mária, Helge Lindberg, Joseph Schmidt.

Az ország legkiválóbb szólistáit név szerint nem említjük meg, mert szinte mindenki megfordult Nagyváradon, akik a zenei életben kiemelkedő szerepet játszottak.

A helyiek közül néhány, akik fontos tevékenységet fejtettek ki a város több évtizedes kamarazenei életében, egészen 1989-ig. Zongoristák: Fischerné Szalay Stefánia, Guttmann Miklós, Antal Ilona, Horváth Magda, Schmidt Magda, Magyari Zsuzsánna, Oszaczky-Andrássy Katalin, Fekete Erzsébet. Hegedűsök: Pollermann Aranka, Boda Oszkár, Lóry István, Thurzó Sándor, Tokaji Ágnes. Mélyhegedű: Thurzó Sándor József. Csellisták: Schmidt Béla, Popescu Alexandru. Gordonosok: Macalik Alfréd (karmester, zeneszerző is), Dallos Márton, Antal István, Berindán Péter, Kinda Péter. Énekesek: Marcu Ritta, Czeglédy Ilona, Szabó Zoltán, Papp Magda, Belényi Ferenc, Boros-Konrád Erzsébet, Andrássy Gyula, Bărbănţan Alexandra, Pap János, Thurzó Margit, Boboia Marian, Drimba Nóra. Orgonisták: Szalay Elemér (és zeneszerző), Andrási Ede (és zeneszerző).