Tehetséggondozás

2020.01.22. 19:00

Plakátkiállítás nyílt a váradi PKE-n

Pikó Stefánia

A Partiumi Keresztény Egyetem művészeti tanszéke és a Partiumi Magyar Művelődési Céh közösen szervezett tehetséggondozó programja újabb eseményhez érkezett: egy kiállítás keretében mutatták be a PKE egykori diákját, Németh Lászlót, aki jelenleg a Szigligeti Színház grafikusa, emellett arculattervezéssel foglalkozik. Ha a művésszel nem is, de munkáival akarva-akaratlanul is „összefuthattunk” az utcán, ugyanis ő készíti a színház plakátjait. Kányádi Iréne egyetemi tanár, művészettörténész mutatta be a volt hallgatót, majd néhány szót szólt a kiállított alkotásokról is.

Németh László munkái több nemzetközi biennálé és triennálé élmezőnyébe jutottak be, számos díjat hozott már haza. A körülbelül még egy hónapig megtekinthető tárlaton nagyrészt olyan plakátok szerepelnek, melyek a Szigligeti Színház számára készültek. „Németh László plakátjai magukon hordják a grafikus, a művész személyes stílusát. Eredeti módon sikerül egy képözönnel teli világban érvényesülnie” – fogalmazta meg a művészettörténész. Hozzáfűzte, hogy bár egyszerű, letisztult munkákat láthatunk, nem szabad azt hinni, hogy ezek kivitelezése is egyszerű, sőt, éppen ezeket a legnehezebb megalkotni. „Sok esetben a plakát megszületésekor az előadás még nincs is kész, de megesik, hogy a koncepciónak is csak a főbb támpontjai élnek a rendező fejében. Hogy ebből mennyi instrukciót tudnak vagy akarnak adni a plakáthoz, az változó, bár az nyilvánvaló, hogy a tervezőnek ismernie kell a színdarabot. Jó példa a Közellenség című plakát, melynek esetében épp a grafikusi munka volt az, amely hatást gyakorolt a díszlettervező elképzeléseire” – mondta Kányádi Iréne.

Fontos a tehetséggondozás

A megnyitó után Németh Lászlótól megtudtuk: egy plakát elkészítésének folyamata a rendezővel való beszélgetéssel kezdődik, hiszen a legfontosabb az, amit ő gondol a darabról, és az, hogy mit szeretne üzenni a közönségnek. Ami néha gondot okozhat a munkában, az az, ha nem igazán értenek egyet a rendezővel, és döcögősebben megy a megegyezés, de végül mindig sikerül kompromisszumot kötni. Munkáját ötlettelenség nem szokta akadályozni, de vannak olyan plakátok, melyeket nem szívesen állítana ki. A beszélgetés során Balázs Zoltán tanszékvezető azt hangsúlyozta: igyekeznek támogatni, minél szélesebb körben ismertté tenni az egykori, tehetséges diákokat, ennek érdekében pedig, bár ezek még nem nyilvánosak, folyamatosan terveken dolgoznak. A tehetséggondozó programot, a kiállításokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.

Borítókép: A szerző felvétele

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!