Jeszenszky Géza két könyvét mutatták be Nagyváradon

Ciucur Losonczi Antonius

Jeszenszky Géza 1941-ben született történelem–angol szakos tanár, diplomata. 1988-ban a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja, 1990 és 1994 között Magyarország külügyminisztere, 1998 és 2002 közt washingtoni, majd 2011-től 2014-ig oslói nagykövet volt. Ezúttal két általa írt kötettel érkezett Nagyváradra (Az elveszett presztízs, valamint Kísérlet a trianoni trauma orvoslására), de a könyvbemutatóknak indult rendezvény végül előadássá, illetve aktuálpolitikai beszélgetéssé „szelídült”.

Kossuth Lajos haláláig, vagyis 1894-ig időutazva a meghívott először arról beszélt, a legtöbb európai országban, de Angliában és az Egyesült Államokban kiváltképpen, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc és annak kegyetlen megtorlása nyomán széles körű és erős rokonszenv alakult ki Kossuth és népe iránt. Ez pedig jó ötven éven keresztül fennmaradt. Az 1867. évi kiegyezés után a brit sajtó és diplomaták Magyarországot még „mintaszerű alkotmányos államnak”, az egész Osztrák–Magyar Monarchiát pedig „stabilizáló és liberalizáló” tényezőnek látták. Ez a hozsannázás azonban a 20. század elején előbb kritikává, majd ellenszenvvé fajult. Jeszenszky szerint a fordulat egyik oka az 1904-ben kezdődött magyar belpolitikai válság volt, ami párosult a nemzeti kisebbségek igényeinek elutasításával, a „magyarosítás” erőltetésével. Aztán a két szövetségi blokk vetélkedése kényszerpályára vitte a magyar külpolitikát. Az eredmény a Monarchia felbomlása lett, és az ellenséggé vált Magyarország feje fölött a békekonferencián megszületett az ítélet.

Elismerve, hogy a történetírás hagyományos felfogása elutasítja az olyan kérdéseket, hogy „mi lett volna, ha…?”, Jeszenszky egy érdekes gondolatkísérlet erejéig mégis felvetette, hogyan alakult volna Közép-Európa sorsa, ha Ferenc Ferdinánd trónörökös nem megy el Szarajevóba 1914 júniusának végén, vagy ha a merénylet nem sikerült volna. Mint mondta, ezzel az ötlettel pár éve a bécsi Diplomáciai Akadémia egyik konferenciáján is eljátszadoztak, és a tanácskozás résztvevői arra a kézenfekvő következtetésre jutottak, hogy ebben az esetben nem tört volna ki a Nagy Háború, és négy évvel később nem esett volna szét a dualista monarchia.

A trianoni trauma orvoslása

Néhány évtizedet ugorva a történelemben, az Antall-kormány volt külügyminisztere ezután arra tért át, hogy a rendszerváltozás utáni első magyar kormány miként próbálta alakítani a szomszédsági politikáját kísérletképpen a trianoni trauma orvoslására. Mint kifejtette, három célt követtek a rendszerváltás utáni években: az európai integráció megvalósulását, jó viszony kialakítását a szomszédos államokkal az ellenségeskedés helyett, és a kiállást a határon túl élő magyarok jogaiért. Jeszenszky megítélésében Románia viszonylatában a fordulópontot 1996 jelentette, amikor a demokratikus gondolkodású Emil Constantinescut választották meg államelnöknek, és az RMDSZ először lett a román kormánykoalíció tagja. A változás pedig azért is volt látványos, mivel a románok többsége ekkor jött rá arra, hogy a magyarok nem az ellenségei, illetve ekkor kezdett kiépülni az országban egy erős önkormányzati rendszer.