2025.02.13. 14:32
Utat törne a belvárosban az önkormányzat

Forrás: AFP/ONLY FRANCE
Fotó: Pikó Stefánia
Pap István
Úgy tűnik, a nagyváradi önkormányzat nem tett le arról a tervéről, hogy utat vágjon az Ezredévi emléktér (Libertății park) és a Széchenyi tér (Traian park) között, ami súlyosan érintené az olaszi református templom környékét. Legalábbis ez derült ki a nagyváradi főépítészi igazgatóság évértékelő sajtótájékoztatóján, amelyen Radu Fortiș, a város főépítésze kijelentette: több fontos övezeti városrendezési tervet (PUZ) készít el az általa vezetett intézmény az idén, ezek egyike a két említett tér közötti összekötő útra vonatkozik. A főépítész sajnos konkrétumokat nem árult el az elképzeléssel kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy felújítják a Széchenyi teret is, és a két munkálatot össze kell hangolni, vagyis még csak ezután fog tisztázódni az, hogy milyen megoldásokat lehet ott megvalósítani. Elmondta, hogy a közlekedésrendészet bizonyos feltételeket szabott a Széchenyi tér felújításával kapcsolatban, de nem részletezte, hogy mik voltak ezek a feltételek.
Újságírói kérdésre reagálva Radu Fortiș megjegyezte, hogy az összekötő útra vonatkozó PUZ mindeddig nem létezett, csak egy megvalósíthatósági tervet készítettek el. Ez azt jelenti – hívjuk fel a figyelmet –, hogy az önkormányzat korábban városrendezési terv nélkül akarta megvalósítani ezt a beruházást. A hivatal azonban megtanulta a leckét, ugyanis a Simion Bărnuțiu utca meghosszabbítására és az ezzel járó kisajátításokra vonatkozó tervét az érintettek a bíróságon támadták meg, és meg is nyerték a pert, az indoklás szerint ugyanis az ilyen, kisajátításokkal járó beruházások esetében szükség van PUZ-ra. A polgármesteri hivatal el akarja kerülni, hogy ez megismétlődjön, ezért készíti el a PUZ-t az összekötő út megvalósítására.