2025.02.05. 12:21
Tanácsok a téli sportok és túrázás szerelmeseinek

Forrás: Facebook/Salvamont
ERDON-összeállítás
Az utóbbi időszakban a Bihar megyei hegyimentők Vértopon, Pádison és Biharfüreden teljesítettek szolgálatot, főként az említett három helyszínhez tartozó sípályákon és turistaútvonalakon. A csapatok az elsősegélynyújtáson kívül hasznos tanácsokat és információkat közöltek a kirándulókkal a környék turistaútvonalairól, ezek nehézségi fokáról, valamint a szükséges felszerelésekről.
A hegyimentők ezúttal is felhívják a figyelmet a megfelelő túrafelszerelés fontosságára, továbbá azt ajánlják a kirándulóknak, hogy mindig állítsák be megfelelően a sífelszereléseket, és soha ne feledkezzenek meg a védősisakról. A téli sportok szerelmesei figyeljenek arra, hogy mindig a pálya körülményeihez és a felkészültségükhöz igazítsák a sebességet, más síelők előzésekor tartsák meg a megfelelő távolságot. Fontos, hogy ne álljanak le a lejtő közepén, szűk szakaszokon, vagy nehezen belátható helyeken.
Amennyiben észrevesznek egy sérült vagy bajba jutott személyt, biztosítsák a területet úgy, hogy a fentről érkezőknek keresztbe leszúrt sílécekkel, botokkal jelezzék a balesetet. Ezt követően ellenőrizzék az áldozat állapotát, nyújtsanak elsősegélyt a sérült elmozdítása nélkül, és kérjenek segítséget a hegyimentőktől.
Azok, akik a sípályákon kívülre merészkednek, felkészültségüknek megfelelően válasszák ki az útvonalakat, és csak a megfelelő felszereléssel induljanak útnak. Előzetesen érdeklődjenek a túraútvonalak aktuális állapotáról, a téli túrázás körülményeiről, figyelembe véve az időjárási és látási viszonyokat. A Bihar megye hegyvidéki területén levő túraútvonalakról a www.salvamontbihor.ro weboldalon, a turistautak rovatban tájékozódhatnak.
Vészhelyzet esetén kérjenek segítséget a 112-es segélyhívószámon vagy az Országos Hegyimentő diszpécser-szolgálatán keresztül. Győződjenek meg arról, hogy a telefonok fel legyenek töltve és védve vannak a hidegtől. A legpontosabb helymeghatározás érdekében töltsék le a 112 vagy a 0Salvamont alkalmazásokat, és ezen keresztül hívjanak segítséget.