2025.01.22. 13:33
Hollywoodi álom egy elzárt szigetről – A kripli a Harag György Társulat előadásában
A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Martin McDonagh ikonikus darabját, A kriplit mutatta be a nagyváradi Transilvania Stúdió színpadán a MAFESZT keretében.

Forrás: Szigligeti Színház Nagyvárad
Fotó: Vigh László Miklós
Pikó Stefánia
Martin McDonagh, a világszerte ismert ír származású filmrendező és drámaíró A kripli című darabja egyedi hangulatával és fekete humorával rázza meg a nézőt. Az író Aran-sziget trilógiájának első része az 1930-as évek Írországának egy kis elzárt szigetére kalauzolja el a közönséget. Az Inishmaan nevű sziget lakóinak mindennapjai egyszerre komikusak és megrendítők: a falu különc figurái állandó piszkálódásukkal gyakran az őrület határára kergetik egymást, mégis egyfajta szoros kapcsolat tartja össze őket.
A történet középpontjában Billy Claven áll, a sziget „kriplije”, aki testi fogyatékossága miatt az állandó csúfolódások céltáblája. Billy mániákusan ragaszkodik az álmaihoz. Abban reménykedik, hogy talán egyszer viszonzást nyerhet a szerelme, és hiszi, hogy többre hivatott, mint hogy a sziget megvetett bolondjának szerepében ragadjon. Amikor hírt kap arról, hogy a szomszédos szigeten egy hollywoodi filmes stáb dolgozik, Billy megragadja az alkalmat, hogy megszökjön mindennapjainak szürkeségéből. Felmerül azonban a kérdés, hogy vajon sikerül-e maga mögött hagynia a sziget zárt világát és annak groteszk szabályait, vagy a remény csak átmeneti kitérőt jelent az elkerülhetetlen valóságból.
A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata az idei MAFESZT keretében hozta el Nagyváradra McDonagh darabját, amelyet január 20-án a Transilvania Stúdió színpadán mutattak be. Az előadás nemcsak a mű groteszk és komikus elemeit ragadta meg, hanem a szigetlakók életének drámai és emberi oldalát is hitelesen ábrázolta.
A groteszk, fekete humor nem való mindenkinek, a darab ennek ellenére remekül megtalálta a közönségét Nagyváradon, hiszen a publikum legjava láthatóan nagyon élvezte az előadást. Nem csoda, hiszen az első megszólalástól az utolsóig egy szórakoztató, magával ragadó produkciót láthattunk. Hangulatában emlékeztetheti a nézőt A revizorra, amely a Szigligeti Társulat nemrég bemutatott előadása, bár A kripli esetében mindenképp meghökkentőbb módon jelent meg a brutalitás.

Szereposztás és alkotók
Billy szerepében Szabó János Szilárd nyújtott emlékezetes alakítást, Eileent Bogár Barbara formálta meg, míg Kate szerepében Rappert-Vencz Stella tűnt ki. Johnny karakterét Nagy Csongor Zsolt elevenítette meg, Bartley szerepében pedig Gaál Gyula nyújtotta a humort. Helen figuráját Budizsa Evelyn keltette életre, Bobbyt Poszet Nándor alakította. Az orvost Nagy Orbán, Mamust pedig Diószegi Attila játszotta.
Az előadást Bélai Marcel rendezte, aki kifinomult érzékkel közvetítette McDonagh egyedi hangulatát. A díszleteket Fornvald Gréti tervezte, míg a jelmezek Lokodi Aletta munkáját dicsérték. A dramaturg Bessenyei Gedő István volt, aki gondoskodott a szöveg és a karakterek éles kidolgozásáról.
A zenei kíséretet Bakk-Dávid László szerzeményei biztosították, a koreográfiáért pedig Szabó Franciska felelt. Az alkotócsapat munkáját további segítők támogatták: a dramaturg asszisztense Balogh Ádám volt, aki egyben rendezőasszisztensként is közreműködött. A produkció zökkenőmentes lefolyásáról Simionaș Varga Anna súgó és Fábry Zoltán ügyelő gondoskodott.