Ünnepség

2024.09.11. 17:47

Megáldották a Kis Szent Teréz Szociális Központot

Egy ünnepség keretében kedd délben megáldották a Kis Szent Teréz Szociális Központot, melyet a Szent Családról Nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek közössége működtet Nagyváradon.

Ciucur Losonczi Antonius

Az ünnepségen megjelenteket Buna Boglárka köszöntötte moderátorként, majd M. Margit nővér, területi elöljáró emelte ki azt, hogy mennyire fontosak a mindennapi életben a kis dolgok is, a gondoskodó szeretetnek a különféle megnyilvánulási formái.

Ezt követően M. Jakobe nővér általános főnöknő elevenítette fel a ferences nővérek nagyváradi közösségének történetét röviden. Mint elhangzott, hajdan négy fiókház működött, de a nővérek 1949 után már nem élhettek közösségben. A rendszerváltozás után a Dózsa György utca 4. szám alatti házat azonban közülük néhányan meg tudták vásárolni a nyugdíjukból félretett kis összegből. Akkoriban még öt nővér élt Váradon, a kommunista idők utolsó tanúja 1997-ben költözött el. Akkor a rend mallersdorfi vezetősége úgy döntött, hogy teljesen felújítja a házat. Mivel Romániában alig kaptak támogatást a szülők a fogyatékkal élő gyermekeik számára, ezért az ingatlanban utóbbiak számára biztosítottak nappali foglalkozásokat, gondozást. Azt is küldetésüknek tekintették, hogy segítsenek a szegényeknek, illetve más, kiszolgáltatott helyzetben levőknek is. Ugyanakkor az épület az anyaházba és az onnan visszautazó nővérek számára megállóhelyként is szolgált. 1999-ben adták át hivatalosan a renovált épületet, melyben óvodáskorú sérült gyermekeket gondoztak ezután. Ezt a feladatot aztán később átadták a Bonitas Alapítványnak,  részben azért, mert a helyiség túl kicsinek bizonyult. A fiókházat sok éven keresztül M. Renáte nővér vezette, ebben a munkájában számos németországi egyéni adományozó, egyesület, csoport támogatta. Miután 2019-ben visszatért Németországba, helyét M. Rozita nővér vette át, az adminisztrációs munkát pedig Bonifácia nővér végzi. Közben a közösség 2011-ben megvásárolta a szomszédos George Enescu utca 29. szám alatti házat – itt jött létre évekkel később, hosszú tervezés, bontás és átalakítás után a Kis Szent Teréz Szociális Központ. Az építkezési munkálatok befejeződtek, így most megtörténhetett a létesítmény megáldása.

 

Rozita nővér, házfőnöknő beszélt ezután arról, hogy 2020-ban, az óvoda megszűnésével a szegényekkel való foglalkozás került előtérbe, hiszen a rendalapító Joseph Nardini atya ezt hagyta rájuk örökségéül. 2021-ben akkreditáltatták a szociális tevékenységüket. Az építkezés, illetve az udvar tatarozása 2022 júliusától 2023 októberéig tartott. Idén még kisebb-nagyobb átalakítások történtek, de csak azért, hogy lezárhassák a folyamatban levő építkezési dokumentációkat.

A házat a Böcskei László megyés püspök megbízásából jelenlevő Kiss Albert főesperes-kanonok áldotta meg. Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő azon meggyőződésének adott hangot: példaértékű, amit a ferences nővérek tesznek, hiszen nekik köszönhető, hogy annak idején elindulhatott a speciális oktatás Váradon. A tanévkezdet másnapján pedig azt a leckét adják fel nekünk, hogy oda kell figyelmi a rászorultak szükségleteire. Szántó Ildikó szociális szakértő, megválasztott önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy együttműködésre, közös gondolkodásra van szükség nem csak egyházi és civil vonalon, hiszen a helyhatóság is ki kell vegye ebből a részét. Ugyanakkor aláhúzta annak fontosságát is, hogy a kedvezményezettek arra kell törekedjenek, hogy egyszer talpra álljanak és önálló életet tudjanak élni. Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes néhány személyes vonatkozású gondolatot osztott meg arról, hogy mit köszönhet a mallersdorfi ferences nővéreknek.

Az ünnepségen fellépett a művészeti líceum néhány diákja: Ferencz István hegedült (felkészítője Giordano Filomena, zongorán kísérte Ferencz Mercédesz tanár), míg a felkészítőjükkel, Mircescu Georgiana tanárral kiegészülve Füzesi Sára, Szakács Panna, Simó Fanni és Quai Chiara Fabrizia fuvoláztak.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában