2024.09.11. 17:42
Honismereti konferenciát szervezett a PBMET
Immár 29. alkalommal került megrendezésre a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) honismereti konferenciája, ezúttal Nagyszalontán, szeptember 6–8 között. A konferencia mottója „A múltat tiszteld a jelenben, és tartsd a jövőnek” Vörösmarty Mihálytól származó idézet volt.
Voiticsek Ilona
A Társaság elnöke, Dukrét Géza egészségi állapota miatt nem lehetett jelen, így a szervezéssel járó feladatok nagy részét és az esemény vezetését Mihálka Nándor alelnök vállalta. Idén is az örömteli találkozás és egymás ismereteinek gyarapítása jellemezte a találkozót, amelynek a nagyszalontai Magyar Ház adott otthont. Az ünnepélyes megnyitón dr. Lőrincz Ottó kanonok, nagyszalontai plébános az evangélium szeretetüzenetével biztatta a megjelenteket. A Szózat dallamai után Török László polgármester köszöntött mindenkit, majd a társszervezetek képviselői, vezetői üdvözölték a jelenlévőket: Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tiszteletbeli elnöke, dr. Flóris István, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke, Sárkány Viola, a Bocskai István Társaság örökös tiszteletbeli elnöke és Oláh László, a Pákozdi Emlékpark vezetője. Idén hárman részesültek Fényes Elek-díjban: Török László polgármester, a PBMET tagjai közül pedig Debreczeni-Droppán Béla és Bélfenyéri Tamás. A díj a helytörténeti munkában, történelmi örökségünk megóvásában, a honismereti nevelésben elért eredmények elismerése. A díjátadást Meleg Vilmos színművész szavalatai tették ünnepélyesebbé.
A konferencia első napján a résztvevők koszorúkat helyeztek el és hajtottak fejet Nagyszalonta nagyjai előtt: Arany János és Kulin György szobránál, valamint a nemrég elhuny alapító tagtárs, Dánielisz Endre tanár közelmúltban állított emléktáblájánál. Örömmel vettek részt a Múzeum 125 címet viselő fotókiállítás megnyitóján, amely az Arany János Emlékmúzeum jubileuma alkalmából került megrendezésre. Gali Boglárka, a múzeum igazgatója elhivatottsággal beszélt a gyűjtemény történetéről, Gali Teréz előadóművész pedig énekszámokkal, megzenésített versekkel tette emlékezetessé a megnyitót.
A PBMET éves közgyűlését a megújulás szándéka jellemezte. E célból a tagság határozata értelmében a tavaszi találkozóig tervezetet dolgoznak ki a jövőre vonatkozó tervekről és tisztújításra is sor kerül. Sajnos az elmúlt években több tagot veszítettek el, de reménykeltő, hogy idén hat új jelentkezőnek adhattak át tagsági könyvet.
A konferenciát megtisztelték magyarországi előadók is: Török Péter berettyóújfalui múzeumvezető és dr. Szabó Réka budapesti nyelvész, kutató. A nagyszalontai előadók, Gali Boglárka, Czégé Réka és Ottohal Ottó helytörténeti érdekességeket ismertettek. Mások különböző, érdekes tematikáról értekeztek: Bélfenyéri Tamás Bél Mátyásról, dr. Vajda Sándor az 1848–49-es forradalomról, Fazekas Lóránd Katona Mihályról, Berecz Gábor az aradi Új Színházról, dr. Szabó József Alsó-Érmellék középkori és kora újkori szőlőtermesztéséről, Szendrő Dénes az isaszegi csatáról, Szebeni Lajos Sztarill Ferenc építészről, Erdei János a szilágysomlyói történelmi emlékfalról, Deák József gróf Wecheim Frigyesnéről, Bán László nagyváradi rendhagyó energetikai teljesítményekről, Tácsi Erika az előző nemzedékek nagyjainak munkásságáról, Olasz Angéla Munkácsy Mihályról, Ujj János aradi pusztuló műemlékekről, Szilágyi Andrea Bányai Júliáról, Vallasek István Kulin Györgyről, Mihálka Nándor a bályoki Károlyi-Dégenfeld kastély építéstörténetéhez kapcsolódó régészeti adatokról. Minden évben a konferencia szerves részét képezik a könyvbemutatók. Ezúttal Dukrét Géza – Voiticsek Ilona: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében 2012–2024 című könyvét ismertették, amely hasonló cím alatt a harmadik kötet a Partiumi füzetek sorozatban. Az első 2005-ben, a második 2008-ban jelent meg. Ez a kötet – amint az alcím jelzi – a 2012 után állított emlékműveket és emléktáblákat ismerteti. Szeptember 8-án, vasárnap, Széphegyi László, a Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség elnökének szakmai vezetésével a konferencia résztvevői Békés megyei kiránduláson vettek részt.
A XXIX. Honismereti Konferenciát támogatták: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Nagyszalonta Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a nagyszalontai Református Egyházközség, az Arany János Emlékmúzeum, az Arany János Művelődési Egyesület és a helyi RMDSZ. Köszönet illeti a szervezőket, támogatókat és a tagságot az aktív jelenlétért.