2024.09.10. 19:52
A táncé lesz a főszerep Nagyváradon
Hatodik alkalommal szervezik meg Nagyváradon az Infinite Dance Festivalt, a Szigligeti Színház tánc– és összművészeti fesztiválját október 6–13. között, melynek házigazdája a Nagyvárad Táncegyüttes. A rendezvény részleteit sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.
Fotó: Vigh László Miklós
P. Nagy Noémi
Czvikker Katalin a Szigligeti Színház főigazgatója kiemelte, hogy a tánc ünneplésén túl a kétévente megrendezett fesztivál találkozási pontot biztosít a pályakezdő, fiatal tehetségeknek, illetve azoknak az intézményvezetőknek, akik később alkalmazhatják őket. Ennek köszönhetően az évek során jó kapcsolatok és együttműködések jöttek létre. A fesztivál programjáról Dimény Levente fesztiváligazgató beszélt. Mint elmondta, a rendezvény még mindig hiánypótlónak számít regionális szinten, hiszen Nyugat-Románia és Kelet-Magyarország területén sincs még egy olyan fesztivál, ami a tánc- és mozgásművészetek legkülönfélébb formáit sorakoztatná fel. Hozzátette, hogy az alapkoncepció idén sem változott, az összművészeti fesztivál programjában a mozgásszínház legkülönbözőbb formái – klasszikus és kortárs balett, néptánc, kortárstánc és a kiegészítő programok révén a hip-hop valamint az utcatánc – kapnak helyet. A házigazda Nagyvárad Táncegyüttes mellett a szakma legelismertebb romániai és magyarországi együttesei lépnek fel, mint a Bukaresti Nemzeti Táncközpont, a Nagyszebeni Balettszínház és a Szegedi Kortárs Balett. A jövő tehetségei is bemutatkozási lehetőséget kapnak, így az érdeklődők a budapesti Magyar Táncművészeti Egyetem, a kolozsvári Babeș – Bolyai Tudományegyetem Színház- és Film Karának, illetve a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak fellépéseit is figyelemmel követhetik. Elhangzott, hogy a fesztivál első napján a XII. Erdélyi Néptánc Antológia Gálaműsora lesz látható a Szigligeti Színház nagyszínpadán október 6-án 18 órától. Az Erdélyi Néptánc Antológia 2005 óta évente kerül megrendezésre, a műkedvelő néptáncegyüttesek szakmai találkozója. Idén az Antológia házigazdája a Csillagocska Néptáncegyüttes az Infinite Dance Festival keretében. A programot ugyanakkor utcatánc, hip-hop, amatőr tánccsoportok fellépései, a Magyar Táncművészeti Egyetem kihelyezett előfelvételije és egy kutatás statisztikai eredményeinek bemutatása egészíti ki.
Nagytermi és stúdióelőadások
A nagytermi előadások sorát, október 6-án a Néptánc Antológia előtt, a Nagyvárad Táncegyüttes Népek tengere című előadása nyitja 14.30 órától. Október 10-én 19 órától a Bukaresti Nemzeti Táncközpont Patoszféra című kortárs táncelőadása látható a színház nagyszínpadán. Október 11-én 17 órától szintén a Nagyvárad Táncegyüttes legújabb mozgásszínházi előadása, a Györfi Csaba által rendezett Suttogások és sikolyok tekinthető meg a Transilvania színpadon. A váradi közönség október 11-én 19 órától láthatja a balettirodalom egyik legtöbbet játszott darabját, a Hattyúk tavát a Nagyszebeni Balettszínház előadásában a színházban. Október 13-án 19 órától a VI. Infinite Dance Festival záróestjén a Szegedi Kortárs Balett rendhagyó előadás-sorozatát láthatja a közönség, hisz a társulat három produkciót mutat be egy estén: a Bernarda Alba háza, a Bolero és a Vadak című előadást.
A fiatal fellépők seregszemléjét gyarapítják a marosvásárhelyi egyetem koreográfia szakos és a BBTE Színház- és Film Kar színész szakos hallgatói. A szecsuáni jó ember és a New Genesis előadásokat október 12-én és 13-án lehet látni. Nagyváradra látogatnak a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett-, kortárstánc- és néptánc-szakosai is, és október 12-én, a már hagyományosnak számító szombati Táncgála keretében bemutatják vizsgamunkáikat a nagyérdeműnek.
Kiegészítő programok
Az Infinite Dance Festival keretében október 9-én 17 órától egy kutatás részleteibe is be lehet tekinteni a színház páholyelőcsarnokában. Az elmúlt év végéig volt lehetőség a Szigligeti Színház kérdőívét kitölteni. A felmérés eredményeit szakmai bizottság értékeli ki, amelynek tagjai: dr. János Szabolcs filológus, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, dr. Plainer Zsuzsa kulturális antropológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, illetve dr. Sántha Ágnes szociológus, a Sapientia EMTE oktatója. Szintén október 9-én, 17.30 órától a Bémer teret a Unique Dance Studio tánccsoportjai lepik majd el, majd október 10–13. között minden nap 16, 18.30 és 20.30 órától, szintén a Bémer téren, megtekinthető lesz a Talentovic Family, akik egy nemzetközi vándor művészcsapat, és az akrobatika, a breaktánc és az utcatánc sokszínű előadóművészei.
Jegyek és bérletek
A fesztiválra jegyek és bérletek már válthatók a színház jegypénztárában (hétfőn, kedden és csütörtökön 10–17 óra között, szerdán és pénteken 13–19 óra között), illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon. Az előadásokról bővebben a Szigligeti Színház honlapján, valamint az idf.szigligeti.ro weblapon olvashatnak az érdeklődők. A szervezők ugyanakkor a FestivApp mobiltelefonos applikáció révén az okostelefonnal rendelkezők számára is elérhetővé teszik a fesztivál kínálatát, a FestivApp felhasználói pedig valós időben értesülhetnek az esetleges programváltozásokról. A fesztivál helyi partnere a VisitOradea.