Vándor Éva: Boldogan és kíváncsian várom, hogy ismét láthassam Váradot

Ciucur Losonczi Antonius

Monodráma egy életre szóló kalandról. Van élet negyven felett – legalábbis hosszas vívódás után erre a megállapításra jut Mrs. Bradshaw, született Shirley Valentine, a középkorú, elhanyagolt liverpooli háziasszony. Évtizedek óta teljesen mindegy, hogy a férjéhez vagy a falhoz beszél, a hatás ugyanaz. Éppen ezért dönt úgy: a falat választja. Egy nap azonban hirtelen ráébred élete egyhangúságára: a családja önző, a házassága magányos, a munkája unalmas, és már ő is csak árnyéka régi önmagának. Otthagy ezért mindent, és elindul, hogy megkeresse az elfeledett, igazi Shirley Valentine-t. Egy hirtelen impulzusnak engedve igent mond a nagy álomra, és elutazik Görögországba, ahol izgalmas belső utazásra indulunk főhősünk kalauzolásával a nap, a bor és a tenger hazájában.

A lírai komédia szinte már az egész világot bejárta 1988-as londoni ősbemutatója óta, és a filmes feldolgozást is bizonyára sokan ismerik. Pénteken este Vándor Évát láthatjuk az egyszemélyes darabban Shirley-ként, ő meséli el nekünk egy asszony életközépi válságának, lázadásának és önmagára találásának elgondolkodtató és kacagtató történetét. „Mi úgy hirdettük mindig, hogy lírai komédia, Cserje Zsuzsa rendezte ezt a darabot. 2009-ben mutattam be a budapesti József Attila Színházban, tulajdonképpen azóta folyamatosan játszom. Egy valódi léleksimogató történet, sokat lehet nevetni rajta, de néha azért egy kicsit el is érzékenyül az ember. Én úgy nevezném, hogy önmonológ”, nyilatkozta lapunknak Vándor Éva Jászai Mari-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. „Shirley Valentine otthon van, elgondolkodik az életéről és a családjáról, a régmúltról. Mivel azonban valahogy már kiüresedett számára minden, a kapcsolata a férjével, inkább a falnak beszél. Nagyon kedvesen és szeretetre méltóan hangzik minden. Nyilván az ő sorsa egy kicsit nehezebb, és kívülállóként néha úgy azonosulunk vele, mintha mi állnák ott a konyhában, s beszélnénk a fallal”, magyarázta Vándor Éva. Megjegyezte: bár több mint harminc éve volt az ősbemutató, sajnos mintha semmi sem változott volna azóta. „Szerintem éppen az a darab sikerének a kulcsa, hogy mind a mai napig aktuális. Most is jellemző a megszokottság, hogy nincsenek szép gesztusok, intim pillanatok. Csak a hétköznapok vannak és a gondok”, fogalmazott a színművész. Hozzátette: erről szól a darab is, hogy végig tudja csinálni-e Shirley Valentine azt, hogy mindennek dacára negyvenhat évesen változtat ezen. Új életet kezd, és úgy él, ahogy szeretne. Nem marad gúzsba kötve, egy rossz kapcsolatban. „Ez az, ami vonzó. Nagyon sokszor odajönnek hozzám az előadás után a nők, és elmondják, hogy egy kicsit róluk is szól ez a történet, és megköszönik, hogy elmondtam helyettük. Azt is mondják: minden negyven éven túli nőnek látnia kéne ezt a darabot, mert sokkal jobb, mint pszichológushoz járni”, fejtette ki Vándor Éva. Arról is beszélt a színművész: általában a párok együtt járnak a színházba, és azt tapasztalta, hogy még a férfiaknak is könnybe lábad a szemük. Annál nagyobb dicséret pedig tényleg nem kell, hogy otthon mindenki átgondolja a látottakat, miközben néhány órával korábban rengeteget nevetett, valójában saját magán is.

Arra is kitért Vándor Éva: nagyon izgalmas, hogy látszólag egyedül áll a színpadon, de valójában még sincs egyedül, mert ott a közönség. „Szeretek a nézők szemébe nézni. Shirley Valentine is a darabban folyamatosan kérdéseket tesz fel. Ha akarnak, a nézők akár válaszolhatnak is, volt már olyan, hogy közbeszóltak, hogy igen vagy nem. Nekem ők a partnereim, ezért csak addig nehéz, míg el nem kezdődik a darab. Amikor elmondom az első mondatot (Szeretek meginni egy pohár bort főzés közben), és erre kapok egy mosolyt vagy nevetést, akkor már tudom, hogy a nézők itt vannak, és milyen partnereim lesznek. Ha olyan a közönség, szinte együtt beszélünk, együtt gondolkodunk. Ettől izgalmas és mindig más egy-egy előadás”, fejtette ki a színművész.
Vándor Éva egyébként a nyolcvanas elején lépett fel legutóbb Nagyváradon. „Akkor én a debreceni Csokonai Színház tagja voltam, és vendégszerepeltünk Váradon. A férjemmel, Harmath Imre színművésszel megyünk most, és nagyon várom már, hogy ismét láthassam a gyönyörű épületeket. Még egy napot eltöltünk önöknél, és nagyon várom már, hogy magamba szívjam a csodálatos váradi levegőt, amit Ady is annyira imádott. Boldogan és kíváncsian várom tehát a találkozást”, fogalmazott.