Nyílt levél

2024.07.09. 14:41

Felháborodtak a turisztikai szolgáltatók

Ciucur Losonczi Antonius 

A Szövetség a Turizmusért nevű szakmai szervezet nyílt levélben fordult Sorin Grindeanu közlekedési miniszterhez, melyben azt sérelmezi, hogy a nyaralószezon kellős közepén, komoly előzetes kommunikáció, hatástanulmány és életképes alternatívák felmutatása nélkül úgy döntött, lezárja a közúti forgalom elől az Olt völgyét, mely fontos turisztikai összekötő folyosó az ország északi és déli része közt. A levél aláírói szerint egy ilyen nagy horderejű intézkedést meg kellett volna tárgyalni előbb a gazdasági élet képviselőivel, hogy az idegenforgalmi szolgáltatók időben értesíteni tudják erről az ügyfeleiket.

„Mi megértjük azt, hogy szükség van az infrastrukturális nagyberuházásokra annak érdekében, hogy Románia behozza több évtizedes lemaradását, de arra is tekintettel kell lenni, hogy a turisztikai iparban is versenyhelyzet van, és a kommunikáció hiánya oda vezethet, hogy a turisták inkább fogják választani a nyugat-európai desztinációkat a hazaiak helyett” – fogalmaztak az elégedetlenkedők. A Szövetség a Turizmusért ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a szállításügyi minisztérium hamarosan találni fog olyan megoldásokat, melyek a lezárási időszak lerövidítéséhez vezethetnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában