Gratulálunk!

2024.06.11. 15:52

Sikeresen szereplő adysok a magyar, történelem, biológia és földrajz versenyeken

A lassan végéhez közeledő 2023/2024-es tanévben is számos kihívással nézett szembe a nagyváradi Ady Endre Líceum. Vad Márta igazgató elmondása szerint a folyamatban levő felújítás rányomja bélyegét az iskola mindennapjaira, hiszen nem tudják annyira színesen és változatosan, olyan formában megszervezni az életüket, ahogy azt igazából szeretnék, de ennek ellenére szép sikereket értek el.

Ciucur Losonczi Antonius

„Hála Istennek a tanárok és diákok kreativitása mindent felülír. Elsődleges célunk az oktatás és a nevelés, és elmondható, hogy több mint 100 gyerek ért el kiváló eredményeket különböző szintű- megyei, országos és nemzetközi versenyeken. Szinte megszámlálhatatlanul sokan, mindenféle tantárgyból” – nyilatkozta portálunknak Vad Márta. Hozzátette: ez nagyon sok befektetett munkát, időt, energiát és odafigyelést igényel. Kevés helyet, termet tudtak biztosítani, mégis mindenki megtalálta a módját a felkészülésnek. „Szinte akárhányszor benyitottam a tanáriba, mindig láttam ott egy-két diákot, akikkel a tanáraik éppen külön foglalkoztak. Másként kell felkészülni minden versenyre, hiszen minden tantárgy más kompetenciákat fejleszt, mást kér számon” – magyarázta az igazgató. Megjegyezte: nagyon népszerűek voltak a csapatversenyek is, szép sikereket sikerült elérni ezek terén is. „Szeretném megköszönni minden kollégámnak a munkáját. Gratulálok a diákoknak, a felkészítőiknek és valamennyi alkalmazottunknak, mert közösen tettük oda magunkat azért, hogy ezek az eredmények megszülethessenek” – hangsúlyozta Vad Márta.

Magyar katedra 

A magyar katedra főbb eredményei a következők. Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantángyverseny: Dobrosi Iván, megyei III. hely, 5. osztály, országos részvétel (felkészítő tanár Kozma Éva), Nagy Lilla, megyei I. hely, 6. osztály, országos részvétel (Csepregi Imola-Eszter), Tóth Eszter, megyei III. hely, 7. osztály (Kirkósa Enikő), Kövér Sára, megyei I. hely, országos III., 8. osztály (Kirkósa Enikő), Kovács Dávid-István, megyei I. hely, országos dicséret, 9. osztály (Demeter Emőke-Csilla), Kállai Fruzsina, megyei III. hely, 9. osztály (Kirkósa Enikő), Rázmán Orsolya-Fanni, megyei I., országos dicséret, 10. osztály (Sarkadi Viktória), Varga-Nagy Larissza, megyei II. hely, 10. osztály (Sarkadi Viktória), Lakatos Bernadett, megyei II. hely, 11. osztály (Sarkadi Viktória). Vidám versek versmondó versenye: Nagy Lilla, megyei I. hely, országos dicséret, 6. osztály (Csepregi Imola-Eszter). Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő, középiskola: megyei 1., országos 3. helyezés Debrenti Kinga, Kéri Flóra, Murvai Nikolett, 10. osztály (Kozma Éva), általános iskola: megyei 1., országos 3. helyezés Mészáros Petra, Szénási Adrienn, Tempfli Zsuzsa, 8. osztály (Kirkósa Enikő), megyei 3.: Biró Soma, Mesnyi Alex, Vass Márk, 8. osztály (Kirkósa Enikő). Novelláról novellára megyei novellavetélkedő: Magyari Zsófia, Szabó Szilvia, Biri Bianka, Nagy Jázmin – 9. osztály, III. hely (Kozma Éva, Kirkósa Enikő). A haverom költő – Tíz nap Petőfi Sándorral – országos blogverseny: Nagy Nikolett-Patricia, Papp Helga-Mária, Zsupun Bence – 11. osztály, dicséret (Demeter Emőke-Csilla), Költők, múzsák, szerelmek – Partiumi művelődéstörténeti vetélkedő: Budai Anna, Jámbor Jázmin, Szász-Drăghici Petra, Zsupun Bence – 11. osztály, I. hely (Demeter Emőke- Csilla).

Történelem katedra

A történelem és társadalom virtuális dimenzióban országos verseny megyei szakaszán Tóth Sürü Tábita 11. F osztályos diák II. helyezést ért el, felkészítője Ardelean Klementina. A kultúra és civilizáció Romániában portfólió alapú verseny megyei szakaszán Gődér Viktória, Diószegi Csongor és Sánta István alkotta csapat a III. helyen végzett, felkészítő tanárok: Ardelean Klementina és Apáti Timea. Az Országos Tudományos Kommunikációs Verseny történelem szekcióját két 9. A-s diák képviselte, Szekrényes-Kristóf Zsolt Megélt történelem. Tanúságtételek a keleti frontról dolgozatát dicsérettel értékelték, míg Laczikó-Succhiatti Gregor A vietnami háború. Esettanulmány című dolgozata II. helyet ért el, ami egyben az országos döntőben való részvételt is jelent, amit Galacon rendeznek meg július 24–27. között. Felkészítő tanár Ardelean Klementina.

Biológia és földrajz

A Gelei József Országos Biológia Verseny megyei szakaszán – 9. osztály: I. helyezett Köteles Nóra (9. D), felkészítő tanár Hanesz Annamária, II. helyezett Robotin Vanessa (9. E), felkészítő tanár Puskás Ágnes, III. helyezett Kis Vanessa (9. E), felkészítő tanár Puskás Ágnes. 10. osztály: I. helyezett Fodor Vivien (10. F), felkészítő tanár Hanesz Annamária, II. helyezett Bárdos Ingrid (10. D), felkészítő tanár Hanesz Annamária, III. helyezett Prajea Nicoleta (10. E) és Gyarmati Orsolya (10. E), felkészítő tanár Aszalós Ágnes. Országos szakaszon II. helyezés Fodor Vivien (10. F), felkészítő tanár Hanesz Annamária. 11. osztály: I. helyezett Ács Kristóf (11. E), felkészítő tanár Hanesz Annamária, II. helyezett Király Alexandra (11. E), felkészítő tanár Hanesz Annamária. Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyverseny keretében a Nyárády Erazmus Gyula Biológia Tantárgyverseny, megyei forduló – 10. osztály: I. helyezett: Bárdos Ingrid (10. D), felkészítő tanár Hanesz Annamária, II. helyezett: Pál Evelyn-Alexandra (10. F), felkészítő tanár Hanesz Annamária, III. helyezett Nyéki Alexandra (10. F), felkészítő tanár Hanesz Annamária. 11. osztály: I. helyezett Király Alexandra (11. E), felkészítő tanár Hanesz Annamária, II. helyezett Ács Kristóf (11. E), felkészítő tanár Hanesz Annamária. Országos szakasz, 11. osztály: dicséret – Király Alexandra (11. E), felkészítő tanár Hanesz Annamária. A Kulin György Reáltudományok Diákkonferencia Regionális szakaszán I. helyezett: Popper Emma (9. E) és Hajzer Henrietta (9. E), felkészítő tanár Puskás Ágnes, III. helyezett: Samaj Edina (9. E) és Labanc Edina (9. E), felkészítő tanár Puskás Ágnes. A Földi János Tudományok Verseny Megyei szakaszán I. helyezett: Blaskó Gréta (6.A), Fundătoreanu Aisha (6. A), Pozsár Tímea (6. A), felkészítő tanárok: Puskás Ágnes, Bogdán Károly, Závodszky Tamás. A Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyverseny keretében a Teleki Sámuel Földrajz Tantárgyverseny megyei fordulóján, 10. osztály, I. helyezett: Altfatter Adolf (10. D), felkészítő tanár Ambrus Attila. Aranykult Kulturális Diákkonferencia Esszéverseny Földrajz tagozata, megyei szakasz: Dánielisz Endre-díj: Fodor Vivien (10. F) és Pál Evelyn-Alexandra (10. F), felkészítő tanár Ambrus Attila.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában