Költészet

2024.05.30. 16:31

Könyvbemutató és író-olvasó találkozó Lipcsei Mártával

Lipcsei Márta költő volt a Várad kulturális folyóirat e havi író-olvasó találkozójának vendége. Az alkalmon a szerző új, Improvizáció című kötetét mutatták be.

P. Nagy Noémi

A Várad folyóirat író-olvasó találkozóinak visszatérő vendégével Dénes László megbízott felelős szerkesztő beszélgetett a Szent László Egyesület székházában. Dénes László először a Várad folyóirat legutóbbi lapszámát ismertette röviden, majd bemutatta Lipcsei Mártát, aki, mint elhangzott, 50 évesen kezdett a költészettel komolyabban foglalkozni. A nyugalmazott fizikatanár a 2002-ben indult Várad folyóirat egyik alapítója és egykori szerkesztője, ennek okán az eseményen a folyóirat alapítását is felelevenítették. A szerző első verskötete, a Csillagközi utazás 1997-ben jelent meg, a tizenhetedik, a most bemutatott Improvizáció pedig 2023-ban. Idén újabb könyve jelenik meg, amely az Aszály címet fogja viselni. Mint elhangzott, köteteinek körülbelül fele a Kaiser László költő, szerkesztő nevéhez fűződő budapesti Hungarovox Kiadónál jelent meg. A szerdai eseményre Kaiser Lászlót is meghívták, viszont ő egészségi okok miatt nem lehetett itt, ezért Lipcsei Márta mutatta be munkásságát, és olvasta fel több versét is.
A kitérőket követően végül Lipcsei Márta került újra a középpontba. A költő elmondta, hogy az utóbbi időszakban több kötete is megjelent és még kettő vár kiadásra, éppen ezért most úgy érzi, hogy elfáradt és pihennie kell. Lehet, hogy már nem írok többet, lehet igen, mindenesetre megyünk előre, viszont nekem az előre már a végbe visz – mondta el Lipcsei Márta, hozzátéve, hogy nem maga a halál szomorítja el, hanem, hogy itt kell hagynia ezt a teremtett világot. A szerző kiemelte: nem véletlen, hogy 81 évesen már többet foglalkoztatja a halál, az elmúlás tematikája, ami az Improvizáció és a 2022-ben kiadott Vírusrózsa kötetek verseiben is megjelenik. Viszont nemcsak a vég, hanem a természettudományok mélyreható ismerete is visszaköszön a versekből. Ennek kapcsán idézte Nemes-Nagy Ágnest, aki a vers részecske- és hullámtermészetéről beszél: a vers részecsketermészete a szavak, míg a hullámtermészete a hangulat, amit megteremt a vers, miközben olvassák.
Magáról az improvizációról Lipcsei Márta így vélekedik: „(…) Az improvizáció nagyon rövid idő alatt megvalósuló maximális kreativitás, mely magában hordozza az egyén önismeretének igaz pillanatait. Ez minden művészi ágban érvényes, és eljutva a közönséghez, pillanatnyi rezonanciaállapotot idézhet elő, mely az érzékszerveken keresztül a lélekig hatol.” Az író-olvasó találkozón a szerző több verset is felolvasott új kötetéből, amelyből minden jelenlevő kapott egy-egy példányt. Az est dedikálással zárult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában