Bartók és a jazz: nagyon jó párosítás

Pap István

A magyar zenei élet egyik legfigyelemreméltóbb művészi projektje fűződik Sárik Péter zongoraművész és zeneszerző nevéhez, ő kezdte el jazzesíteni Bartók Béla műveit. Az ebből az ötletből fogant, X Bartók címmel 2018-ban kiadott lemez Fonogram-díjat kapott, és a trió fellépései ezzel a műsorral szintén olyan kedvező fogadtatásban részesültek, hogy mindez szinte megkövetelte az új Bartók-feldolgozásokat. Részben ezeket az új kompozíciókat adta elő csütörtökön a Sárik Péter, Fonay Tibor, Gálfi Attila felállású formáció a Moszkvában, ezúttal nem az alagsori koncertteremben, hanem a szórakozóhely emeleti részében. A program Bartók Béla talán „legslágeresebb” ciklusából, a Román népi táncokból vett két darabbal kezdődött (Bottánc, Bucsumi tánc), majd a Bartók-életműben egészen más stílusú kompozíció következett, az Ostinato a Mikrokozmosz-sorozatból. Sárik Péter többször is hangsúlyozta az est során: a programot úgy állították össze, hogy a lehető legváltozatosabb hangulatú, stílusú, műfajú Bartók-alkotások, és az abból született jazzátiratok csendüljenek fel. A két „szép” Bartók-darab után jött tehát, amint azt maga Sárik Péter jellemezte, a „macerás” Mikrokozmosz, majd ismét egy „szép” darab következett, a Csillagok, csillagok kórusmű-feldolgozás, itt meg is énekeltette Sárik Péter a közönséget. Ezután ismét egy nehezebben befogadható darab, a Perpetum mobile témája csendült fel ugyancsak a Mikrokozmoszból, amiből kibontakozott az improvizáció. Ezúttal a ritmusszekció domborított nagyot, hogy aztán a banda átcsapjon jazz bluesba, végül pedig a témához visszatérve zárták le a zeneszámot. Jött egy „szomorú”, a Senkim a világon című kórusmű jazzesített előadása, ami valóban megrendítő szépségű mű, az improvizációk pedig drámaivá fokozták a téma megteremtette hangulatot.

Az igényes, Bartók művészetét kongeniálisan jazzesítő zene, a virtuóz hangszeres tudás mellett a trió koncertjei azért is olyan sikeresek, mert Sárik Péter felvezető szövegei valóságos kis stand up comedy gyöngyszemek, mindig megnevetteti a jelenlévőket, pozitív hangulatot teremt ahhoz, hogy a közönség a lehető legnagyobb nyitottsággal viszonyuljon az olyan nehezebben befogadható, de zseniális Bartók-művekhez is, mint például a zongorára írt Szvit (op. 14.), melynek harmadik, Allegro molto tételére improvizáltak, vagy az 1910-ben zongorára komponált Két román tánc közül az első, mely utóbbi Sárik Péter bevallása szerint a kedvenc Bartók-kompozíciója. Egyébként mindkét fenti Bartók-alkotásról elmondható, hogy bár nem jazzkompozíciónak készültek, mégis minden bennük van, ami a jazzre is jellemző: lüktető ritmus, továbbá a dallam alárendelése a ritmusnak, energikus hangszerkezelés, a klasszikus, simogató harmóniáktól teljesen eltérő hangzás. A vad ritmusok, a szabad, invenciózus szólók megtették hatásukat – a Szvitben Gálfi Attila dobolt szenzációsat –, a közönség a trióval együtt élve, mozogva, az improvizációkat hangos ovációval megtapsolva élvezte a zenét. E két átirat között hangzott el a Leánynézőben és a Szonatina 3. Allegro vivace tételére épülő jazzáradás – ez utóbbi kapcsán Sárik Péter arra kérte a közönséget, hogy becsukott szemmel hallgassák, mert ez a muzsika kedves belső történeteket szokott előhívni a hallgatókból. A koncert utolsó harmada teljesen megegyezett a tavalyi fellépés programjával: az első román tánc után a Topogó következett a Román népi táncok-sorozatból, ráadásként pedig az Este a székelyeknél, legvégül pedig a Hej páva, hej páva népdalfeldogozás hangzott el a Gyermekeknek ciklusból, természetesen jazzstílusban előadva.

A trió ezúttal sem okozott csalódást: egyszerre volt igényes, művészi és nagyon szórakoztató a mintegy másfél órás koncert, észre sem lehetett venni, hogy elrepült az idő. A nagysikerű fellépés után a muzsikusok dedikáltak a közönségnek. Várjuk őket jövőre is!