Álmom a vállalkozásom

2024.03.21. 17:52

Országos vállalkozói ötletversenyt szerveztek diákoknak Nagyváradon

Az idén közösen szervezte meg a VIII. Gazdálkodj okosan! – Álmom a vállalkozásom elnevezésű országos tanirodai versenyt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Partiumi Keresztény Egyetem. A megmérettetés szerepel a román tanügyminisztérium hivatalos versenykalendáriumában is.

A nyertes csapat

Ciucur Losonczi Antonius

Az esemény célja, hogy megvalósítsa a hazai magyar gazdasági szakosztályok és tanáraik szakmai találkozását, kommunikációját, valamint teret biztosítson a diákok számára, hogy anyanyelvükön mérhessék össze szaktudásukat, megmutathassák kreativitásukat, és nem utolsó sorban élő kapcsolatokat építsenek hasonló érdeklődési körű társaikkal. 

A Gazdálkodj okosan! több évvel ezelőtt helyi szintű rendezvényként indult, és fokozatosan nőtte ki magát előbb hivatalos regionális, majd országos versennyé. Ebben a tanévben összesen 14 csapat szerepelt a döntőben: a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, a szatmárnémeti Református Kollégium, a győri Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola, valamint Váradról a Mihai Eminescu Főgimnázium és a Szent László Líceum diákjai.

A versenyre már jóval hamarabb megkezdték a felkészülést a résztvevők. Az első fordulóra elkészültek a vállalkozási ötletet bemutató plakátok, melyekre aztán szavazatokat kellett gyűjtsenek egészen a döntő napjáig, vagyis március 21-e reggelig. A döntő helyszínén, a PKE amfiteátrumában pedig mindenkinek lehetősége adódott bebizonyítani, hogy a vállalkozói ötlete életképes, és megfelel a 21. század elvárásainak. A zsűri tagjai voltak: dr. Veres Edit tanszékvezető, a Partiumi Keresztény Egyetem Közgazdaság-tudományi Karának oktatója, dr. Kovács Tünde és dr. Hámos Dalma, a PKE oktatói, dr. Faur Monica, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség módszertanos tanára, a Partenie Cosma Gazdasági Főgimnázium pedagógusa és Sopronyi Roland, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum közgazdaságtan tanára.

A csütörtök délelőtt tartott nyitóünnepségen Tankó Zita szaktanfelügyelő üdvözölte először a megjelenteket, kiemelten a szervezők részéről a Szent László Líceumban oktató Kele Tünde és Albert Andrea tanárokat. Konrád Katalin igazgató az általa vezetett iskola egyik mottóját idézte, miszerint „A jó ember szívének jó kincséből sok jót hoz elő”. Veres Edit tanszékvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2024–25-ös tanévben a PKE új szakkal bővíti az oktatási palettáját, és felvételit hirdet a gazdasági informatika alapképzésre.

Minden csapatnak 10 perc állt a rendelkezésére, hogy bemutassa vállalkozási ötletét, a prezentációk után a zsűri kérdéseire kellett válaszoljanak a csapattagok. A versenyt támogatta a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, a Partiumi Keresztény Egyetem és a mallersdorfi ferences nővérek, médiatámogató a Bihari Napló volt.

Első helyen végzett a Szent László Líceum csapata, Lunzembold Nóra és Petrila Helena, felkészítő tanárok Albert Andrea és Kele Tünde voltak. Második helyezett lett a Mihai Eminescu Főgimnázium csapata, Hirka Dániel és Berta Lara Adrienn, felkészítő tanár Plugar Erika.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában