Megemlékezés

2024.02.29. 16:53

Négynapos Arany-ünnepség Nagyszalontán

Sajtóanyag

Mint minden esztendőben, idén is megemlékeznek Arany Jánosról szülővárosában, Nagyszalontán. A költőóriás 1817. március 2-án, vagyis 207 éve látta meg a napvilágot a hajdúvárosban.

A négynapos programsorozat pénteken kezdődik az Arany János Elméleti Líceumban, ahol a kisdiákok egy irodalmi verseny keretében bizonyíthatják be, hogy mennyire jól ismerik városuk nagy szülöttét és műveit.

Az ünnepség szombaton reggel 10 órakor folytatódik az Arany-palotában, a nagy költő nevét viselő szavalóversennyel. Mérföldkő ez, hiszen az Arany János Művelődési Egyesület immár 25. alkalommal várja a szavalókat. A versenyzők négy korcsoportban indulhatnak: VII–VIII., IX–X., XI–XII. osztály és felnőtt korosztályban.

A verseny után a szervezők 13 órától ünnepi koszorúzásra várják a megemlékezőket Arany János szülőházához, vagyis az Arany-portához, majd az Arany János szavalóverseny eredményhirdetésére 15.30-kor kerül sor, az Arany Palotában.

Március 3-án, vasárnap 10 órától ünnepi istentisztelet kezdődik a nagyszalontai református templomban, ahol a jelenlevők meghallgathatják az előző napok vetélkedőin résztvett diákok szavalatait.

Az ünnepség lezárására március 4-én, hétfőn 18 órától az Arany-palotában kerül sor, hiszen a szervezők ekkor is mindenkit szeretettel várnak Marosán Csaba kolozsvári színművész Bomlott Cimbalom című irodalmi előadására, mely Arany János eddig még ismeretlen arcát mutatja be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában