Tanácsülés

2024.02.29. 16:26

Infrastrukturális fejlesztésekről szavaztak a megyei közgyűlésen

Ciucur Losonczi Antonius

Infrastrukturális jellegű fejlesztésekről, illetve korábban már jóváhagyott befektetések műszaki-gazdasági mutatóinak az aktualizásáról szólt a csütörtök délután tartott megyei közgyűlés napirendi pontjainak a többsége. Ilie Bolojan, a megyei tanács elnöke már az ülés elején jelezte, hogy a helyi önkormányzatok közt szétosztott költségvetési keretösszegekről csak a következő tanácskozáson fognak dönteni, ugyanis csupán a hét közepén kapták meg az adatokat az adóhivataltól és még egyeztetni kell a polgármesteri hivatalokkal, illetve a frakcióvezetőkkel erről. A már korábban elfogadott befektetések sarokszámait pedig azért kellett aktualizálni, mivel egy kormányhatározat értelmében az európai uniós pénzforrásoknak ezentúl a kisebb hányada esik az elszámolhatósági kategóriába, magyarázta Bolojan. Ilyen projekt például az az útkereszteződés, amit Fugyivásárhelyen alakítanak ki a 767M jelű megyei úton.

A képviselőtestület egyhangúlag megszavazta a szociális szolgáltatások és gyermekvédelmi intézkedések közép- (2023–2027) és hosszútávra (2023–2031) vonatkozó megyei fejlesztési stratégiáját. Rábólintott arra is, hogy társulási szerződést kössön a megyei tanács a Crișana Katasztrófavédelmi Felügyelőséggel (ISU) és a Különleges Helyzetekben Nyújtott Egészségügyi Szolgáltatások Egyesületével (SARTISS) annak érdekében, hogy egy ingatlan épüljön a tűzoltóság Kert utcai székhelyén, mely a SMURD raktáraként szolgálna. Simán átment az az előterjesztés is, hogy a megyei tanács megállapodjon az állami vasúttársasággal arról, hogy ideiglenesen a CFR kezelésébe kerüljön az általa kisajátított, korábban a megye köztulajdonát képező útszelvény, illetve ingatlan azért, hogy Csarnóháza és Barátka környékén megfelelő körülmények közt tudják elvégezni a vasútvillamosítási munkálatokat. Ugyanakkor egy csatolmánynak az elfogadásával a megyei tanács minden rá eső „házi feladatot” elvégzett, ami az Arad és a Nagyvárad közt épülő gyorsforgalmi úttal kapcsolatos.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában