Gyertyákat szenteltek a székesegyházban

Ciucur Losonczi Antonius

Prédikációjában Pék Sándor esperes-plébános arra hívta fel a figyelmet, hogy az őskereszténység idején a tudósok ógörögül a találkozások ünnepének nevezték Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. Azért, mert mint ismert, a Szent Család második jeruzsálemi útjára emlékezünk ilyenkor, amikor születése után negyven nappal a szülei elvitték Jézust a templomba, ahol találkozott az ő népével, az agg Simeonnal és Anna prófétaasszonnyal. De miért pont ez a találkozás emelkedik ki a többi közül, hiszen korábban, karácsonykor volt már találkozás a pásztorokkal és a bölcsekkel? Ezt a Szent Lukács evangéliumában leírt egyik szép mondat érteti meg velünk, mely szerint Simeont „a Lélek arra indította, hogy menjen a templomba”. A Szentlélek volt tehát az, aki arra ösztökélte az öreget, hogy akkor, azon a napon elmenjen a templomba, holott ő is ugyanolyan zsidó ember volt, mint a többiek, akik egy olyan Messiás érkezésére vártak, aki politikai és katonai hatalommal, erővel bír. Ezért napjainkban is azt üzeni ez az ünnep számunkra, hogy bár Isten mindenütt jelen van, a vele való találkozásnak mégis van egy helye, és ez nem más, mint a templom. Ez az a hely, ahol Istent keresni és szeretni kell, mert a vele való találkozás maga az élet – fogalmazott a szentmise szónoka.

Arról is beszélt a tisztelendő: azért szentelnek ilyenkor gyertyát a katolikus egyházban, melyet majd meggyújtanak, mert Isten első szava úgy hangzott: „Legyen világosság!”. Ugyanakkor pedig Jézus egyszer azt is kijelentette, hogy „Ti vagytok a világ világossága! (…) A ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva magasztalják a mennyei Atyát”. És február másodika a szerzetesek világnapja is, azoké a férfiaké és nőké, akik nemcsak cselekszik a jót, hanem szeretetből teszik ezt. Közben pedig felébresztik a világot, és ez az ébredés a fénynek köszönhető, és egyúttal alkalom az Istennel való találkozásra – hangsúlyozta Pék Sándor.