Továbbképzés

2024.01.22. 15:08

Pécsi Rita neveléskutató tartott ismét előadásokat Váradon

Ciucur Losonczi Antonius

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Partiumi Oktatási és Módszertani Központja január 19–20-án továbbképzőt szervezett pedagógusoknak a püspöki palotában. A program keretében az érdeklődők választ kaphattak arra, hogyan tanítsanak-neveljenek úgy, hogy ne csupán ismereteket, hanem életet alakító tudást és tapasztalatot adjanak át.

A péntek délutáni összejövetelen Benedek Ramona hitoktató, főszervező köszöntötte a Bihar, Fehér, Kolozs, Szatmár, Szilágy megyékből és Magyarországról érkezett 150 jelentkezőt. Böcskei László megyés püspök azt tanácsolta: töltekezzenek, tanuljanak, beszélgessenek, találkozzanak egymással. Ugyanakkor az egyházmegye idei mottójára, a Szent Lukács evangéliumából vett „A Lélek a pusztába vitte őt” hívta fel a figyelmet, azt a pozitív üzenetet fogalmazva meg, hogy a kopárságban is ott lehet az elvetett mag, ezért mindig van értelme a bizalomnak, a hitnek, a tanításnak. 

A meghívott előadó – Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató – visszatérő vendégnek számít Váradon. Prezentációjában ezúttal többek között a hatékony nevelés és tanítás kulcsáról, az érzelmi intelligenciáról, a bizalom eszközeiről, bizalompedagógiáról beszélt, arra figyelmeztetve, hogy „érzelmeket előállítani akaratlagosan senki sem tud”, és a személyiségformáló érzelmeket nem lehet kihagyni a nevelésből, illetve enélkül az oktatás sem ér semmit.

Szombaton kora délután mintegy 120 pedagógus és pedagógusjelölt gyűlt össze a Partiumi Keresztény Egyetemen, hogy meghallgassák Uzsalyné Pécsi Rita előadását a Szabadságra nevelésről, fegyelmezésről. Ezt az eseményt már a Bihar Megyei Tanfelügyelőség, a PKE Humántudományi Tanszékének tanító- és óvóképző szaka, valamint az Esélyegyenlőségért Egyesület szervezte. A prezentáció előtt Tankó Zita tanfelügyelő mondott rövid köszöntőt, majd dr. Bordás Andrea a PKE részéről biztosította a jelenlévőket arról, hogy a felsőfokú tanintézmény mindig nyitott a tartalmas, értéktes előadások befogadására, népszerűsítésére. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában