Megvalósítások

2024.01.26. 08:20

Kiemelkedő évet zárt a beruházások terén Várad

A 2023-as év minden tekintetben kiemelkedő, ugyanakkor a legnehezebb év is volt a nagyváradi nemzetközi finanszírozású menedzsmentigazgatóság (DMPFI) fennállásának 15 éves történetében – mondta a sajtótájékoztatón Marius Moș igazgató.

Fotó: Alexandru Nițescu

Pap István

Amióta 15 éve megalakították, talán soha nem volt olyan aktív a nagyváradi polgármesteri hivatal nemzetközi finanszírozású menedzsmentigazgatósága (DMPFI), mint a tavaly. Erre lehet következtetni az intézmény csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján. Florin Birta polgármester az újságíróknak kijelentette, hogy 2023 – a rendszerváltás óta legalábbis – a legjobb év volt a megvalósított beruházások tekintetében, ugyanis 918 millió lej volt a tavaly megvalósított projektek összértéke, ami 184 millió eurónak felel meg. Ennek az összegnek az 55 százaléka európai uniós alapokból érkezett, 44 százaléknyi összeget pedig a helyi költségvetésből vagy bankhitelből fedezett a város. Külön nehézséget okozott az, hogy a tavaly le kellett zárni egy sor beruházást, és a pénzt a városnak kellett előteremtenie saját pénzből vagy bankhitelből, ezeket az összegeket 2024-ben fogja visszakapni az önkormányzat. A 2023-as év minden tekintetben kiemelkedő, ugyanakkor a legnehezebb év is volt a nemzetközi finanszírozású menedzsmentigazgatóság (DMPFI) fennállásának 15 éves történetében, mondta a sajtótájékoztatón Marius Moș igazgató, mert, mint kifejtette, tavaly párhuzamosan kellett dolgozniuk az előző európai költségvetési ciklus lezárásán, a következő uniós költségvetési ciklus előkészítésén és az Országos Helyreállítási Tervhez (PNRR) benyújtandó projekteken is. Az elvégzett munka volumenét érzékelteti, hogy a tavaly a DMPFI munkatársai párhuzamosan 116 projekten dolgoztak, melyek összértéke 1,051 milliárd euró volt.

Archív felvétel

Visszatekintő 

Marius Moș elmondta, hogy amióta létrehozták ezt az igazgatóságot 1,4 milliárd euró értékű beruházást valósítottak meg Nagyváradon. 2008 és 2023 között összesen 207 projektet valósítottak vagy valósítanak meg, ezek közül 171 esetben megkötötték a finanszírozási szerződést, tizenöt projekt jelenleg elbírálás alatt áll, és az igazgatóság további 21 projektet készített elő. Elhangzott, hogy az első, 2008-2015-ös költségvetési ciklusban 250 millió euró értékben, míg a 2016-2023 közötti időszakban 218 millió értékben fejeztek be projekteket. A 2018-2023 időszakban 134,3 millió euróra rúgott a DMPFI által bonyolított projektek értéke. Tavaly 26 de projektet fejeztek be 61 millió euró értékben. Az Országos Helyreállítási Terv keretében 42 projektet indítottak be 299 millió euró összértékben, tizenkét terv más finanszírozási programokhoz van benyújtva, ezek összértéke eléri a 266 millió eurót. A tizenöt elbírálás alatt álló projekt összértéke 102 millió euró, míg a 21 előkészítés alatt álló fejlesztési beruházás értéke 363 millió euró. Elhangzott, hogy a PNRR-projekteket 2026-ban kell befejezni, a jelenlegi költségvetési ciklusban finanszírozott projektek megvalósítási határideje 2029.

Tavaly összesen 108,9 millió euró értékben történtek kifizetések a váradi uniós projektekre. A legtöbb pénzt, a fűtéshálózat felújítására kapta a város, konkrétan 23,7 millió eurót. A második ebben a rangsorban a váradszőllősi geotermikus fűtési rendszer kiépítésére kapott 11,9 millió euró, míg a Fürdői (Nufărului) út és a Ghillányi (Cantemir) út korszerűsítésére 10 millió eurót kapott a város. Az intermodális szállítási csomópont megvalósítására 9,5 millió eurót hívott le az önkormányzat, a két projekt keretében megvalósított közúti aluljárókra összesen 17,2 millió euró támogatás érkezik Nagyváradra. Marius Moș elárulta, hogy 29 visszafizetési kérelmet kell még benyújtani összesen 321 millió lej értékben. Ez februárig meg kell történjen, és csak azt követően kapunk teljes képet arról, valójában mennyi uniós pénzt szerzett a nagyváradi önkormányzat. Kérdésre válaszolva Moș elmondta azt is, hogy úgy tűnik, pénzügyi korrekciókkal sem fogják sújtani a várost. Az ebben a tekintetben legvitatottabb villamossínpálya-bővítési munkálatok ellenértékét is gond nélkül kifizette a finanszírozó intézmény.

A 2023-ban befejezett projektek közül elsőként emelte ki Marius Moș az intermodális szállítási csomópont megvalósítását a Borsi úton, majd a Pasteur utcai volt kórház épületének átalakítását üzleti inkubátorközponttá. 

Archív felvétel
Forrás: PMO

Szintén a tavaly befejezett uniós finanszírozású beruházások közé tartozik a három lakótelepi tér kialakítása, a megyei kórház felújítása, egy új napközi központ felépítése a Kolozsvári úton, a Roman Ciorogariu Ortodox Líceum felújítása, a geotermikus hőközpont üzembe helyezése az új sportcsarnoknál, és a tömbházak hőszigetelési programja keretében megvalósult munkálatok is. Vannak még folyamatban lévő, várhatóan az idén befejeződő uniós projektek. Ezek közül a legelőrehaladottabb állapotban a fűtéshálózat felújítása van, de 90 százalékban elkészült a fejlesztési beruházás a nagypiacnál és a Gojdu-téren, itt az aluljárókat már átadták a forgalomnak és csak a felszíni munkálatokat kell befejezni.

Fotó: Alexandru Nițescu

A nagypiac újjáépítése 80 százalékon, a volt városi kórház felújítása és a váradszőllősi geotermikus fűtéshálózat kiépítése 75 százalékon áll. A megyei kórház mellett épülő járóbeteg rendelő munkálatai 15 százalékban készültek el. Az új erőmű beszerzése folyamatban van a Hőerőműnél és a Dél-Őssi geotermikus fűtéshálózat kiépítése is közbeszerzési eljárás fázisában van. Ugyanakkor már dolgoznak a Sebes-Körös bal partjának felújításán a Garasos-híd és a Szent László-híd között, és már alá van írva a finanszírozási szerződés kilenc villamos beszerzésére.

Egészségügy 

Külön tételt képeznek az egészségügyi rendszerben történő fejlesztések. A megyei kórház épületének felújítása befejeződött 2023-ban, a városi kórház felújítása folyamatban van, mint ahogy a járóbeteg rendelő építése is. Ugyanakkor a határon átnyúló együttműködési program keretében megvalósuló egészségügyi stratégiai projekt is folyamatban van, itt korszerű gyógyászati eszközöket szereznek be 7,2 millió euró értékben. Az Országos Helyreállítási Terven keresztül finanszírozzák a szülészet épületének a felújítását, ennek az 5,6 millió eurós projektnek a finanszírozási szerződése már alá van írva. Az idei év legnagyobb projektje az új járványkórház építése lesz. A 135 millió eurós költségvetésű beruházásnak már a nyertesét is kijelölték, de a tender eredményét megóvták, így a fellebbezés elbírálásának eredményétől függően fog elkezdődni ez a munkálat. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy felújítják a szülészet újszülött osztályát is, az 5,3 millió eurós projekt már el van fogadva.

Egyéb fejlesztések

Az oktatási rendszert fejlesztő beruházások az idén elérhetik a 164 millió eurót. Moș kiemelte, hogy 26 szerződés már alá van írva összesen 94 millió euró értékben nagyváradi oktatási intézmények felújítására, további öt tanintézmény felújítási projektje elbírálás alatt áll, ezek összértéke 55 millió euró, illetve folyamatban van az összes váradi intézmény felszerelése igények szerint 15 millió euróból. Marius Moș bejelentette, hogy felújítják a Királyfia bástyát és az Aranyos bástyát is a váradi várban. Az előkészítés alatt álló projektek között említette Moș a Körös áruház és a nagyállomás előtti útszakasz átalakítását, az Őssi strand átalakításának a projektjét és a váradszőllősi közpark és botanikus kert projektjét, az új autóbuszremízt a 2. számú ipari park mellett, illetve elektromos buszok beszerzését, ez a tender már folyamatban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában