Renoválás

2024.01.30. 11:00

Felújították a Szent László-templom kriptáját

A Nagyvárad-Újvárosi Római Katolikus Plébánia az elmúlt időszakban felújíttatta a Szent László-templom kriptáját.

Fotó: Alexandru Nițescu

Ciucur Losonczi Antonius

A felújított kriptát látogathatóvá kívánják tenni a nyilvánosság számára, abból a célból, hogy az érdeklődők betekintést nyerjenek a temetkezési szokásokba, illetve megnézhessék Nagyvárad egyik, majdnem háromszáz évvel ezelőtti temetkezési helyszínét. „Maga a templom – és vele együtt a kripta is – a megmaradás és a hűséges helytállás, illetve eleink templomhoz való ragaszkodásának eleven példaképei, hiszen a lerombolásra ítélt templomot 1964 pünkösdhétfőjén élőlánccal védték meg a város lakói, felekezeti és nemzeti hovatartozás nélkül” – nyilatkozta portálunknak dr. Kovács F. Zsolt plébános.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a nagyváradi belváros egyik emblematikus épületének számító Szent László római katolikus templom hamarosan megújul az Országos Befektetési Vállalat (CNI) támogatásával. A munkálatok során megszilárdítják és megerősítik az épület falazatát és tetőzetét, helyreállítják a burkolatokat, a nyílászárókat, kicserélik a padlóburkolatot. Nedvességszigetelő anyagot használnak majd, hogy meggátolják a falak nedvesedését, továbbá restaurálják a templomban lévő barokk díszítőelemeket is.

„A kripta felújítása a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg, mely 15.000.000 forint értékű vissza nem térítendő támogatást biztosított az EEÖR-KP-1-2021/1- 001173-VAL támogatási szerződés által a plébánia számára. A templom teljeskörű felújítása után, a hívek és a lakosság számára látogatható tesszük a kriptát, ahol a közel két-három évszázaddal ezelőtti eredeti kriptafeliratok is megtekinthetők lesznek” – tudtuk meg Kovács F. Zsolttól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában