Emléktúra

2024.01.14. 19:03

A doni hősökre emlékeztek

A szerző felvételei

Ciucur Losonczi Antonius

Az 1943-ban a Donnál megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, a hősök tiszteletére emléktúrát szervezett az elmúlt szombaton a nagyváradi Tanoda Egyesület, immár tizenkettedik alkalommal.

 

A túra útvonalát a püspökfürdői II. világháborús állásrendszer képezte, a gyülekező pedig a megszokott helyen volt, a busz végállomásánál, ahonnan az érdeklődők gyalogosan vonultak az erdészházhoz, ahol meleg citromos, mézes tea és némi elemózsia fogyasztásával gyűjtöttek erőt a több mint három órát tartó túrához. Néhány mondatban ugyanakkor Kecse Gabriella tanár, egyesületi elnök foglalta össze azt, hogy mi történt 81 évvel ezelőtt a Don-kanyarban, és miért fontos az emlékezés.

 

A hagyományos csoportkép elkészülte után Kecse Attila vezetésével vágott neki a csapat az útnak. A résztvevők közül néhányan már „alapembereknek” számítanak, akik sohasem hagynák ki ezt az év eleji mozgást, és az idén is együtt bandukolt a többiekkel néhány EKE-tag, illetve a Szacsvay Imre Általános Iskolából is jöttek gyermekek, tanárok. A legfiatalabb túrázó egy öt és fél éves kisfiú volt, aki a kezdeti nagy rohangálásai után a végére azért egy kicsit elfáradt. Szép, túrázásra alkalmas idő volt, ami azért említésre méltó, mert az elmúlt években volt már minden, eső, latyak és hó is. Kellemetlenséget talán csak a hideg szél okozott az erdőből kijövet, ami miatt a betfiai kilátónak a tervezett útba ejtése el is maradt, csak a kráternek a megtekintése lett „kipipálva”. Menet közben néhány helyen Kecse Attila elmagyarázta, hogy ott éppen mi történt a második világháború végén. Készségesen válaszolt a feltett kérdésekre is, melyekből akadt bőven, és egy adott ponton a fáklya meggyújtására is sor került.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában