Presbiteri találkozó volt Hegyközpályiban

Tóth Zsigmond, Szakács Mónika

A hegyközpályi református gyülekezet szervezésében került sor a Bihari Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének kistérségi találkozójára. A hegyközi reformátusok életében ez volt a harmincegyedik ilyen presbiteri találkozó az elmúlt huszonnyolc év során. A köszöntések rendjén ismertették a Hegyközi Presbiteri Találkozók rövid történetét. Sokáig csak a Felső-Hegyközhöz tartozó református gyülekezetek vettek részt, így Hegyközszáldobágy, Hegyközpályi, Hegyközújlak, Hegyközcsatár és Siter települések. Az első alkalmat Hegyközújlakon szervezték meg 1995-ben. Néhány évvel ezelőtt, 2016-ban Forró László hegyközkovácsi lelkipásztor javaslatára kibővítették a találkozót a földrajzi Hegyközhöz tartozó református gyülekezetek presbitereinek a meghívásával. Így jelenleg már többnyire tizenegy gyülekezet részvételével zajlanak ezek a rendezvények (Hegyközszáldobágy, Hegyközpályi, Hegyközújlak, Hegyközcsatár, Siter, Hegyközkovácsi, Szalárd, Hegyközszentimre, Jákóhodos, Szentjobb és Hegyközszentmiklós).

Az idei alkalom egy nyitó áhítattal vette kezdetét. Dénes István Lukács, az egyházkerület főjegyzője az áhítat igemagyarázatát a Lukács 5, 1-11 verseire alapozta. A halfogás története mindnyájunk számára ismert és az Igét hallgatva eszünkbe jut, hogy életünkben hányszor volt, van és lesz olyan, amikor a semmiből kell valamit csinálni. A Szentírásban sokszor olvashatunk arról, hogy Isten a semmiből teremtett meg sok mindent, Jézus a semmiből teremtette meg a keresztyén közösséget. Jézust engedjük be a házunkba, életünkbe, Ő az ajtón zörgetve bebocsátást kér, engedjük be a szívünkbe, mint ahogy tették azt a halászok is. Beengedték a hajójukba és Ő csodát tett, hiszen a kivetett háló tele lett hallal. Beengedvén Jézust az életünkbe meghalljuk és megtesszük, amit Ő mond, amely maga után vonja az áldást az életünkbe.

Az áhítatot követően Köteles László helyi lelkipásztor, majd Filep Attila egyházmegyei esperes, Vasil István az egyházmegyei presbiteri szövetség elnöke és az alelnök köszöntötték a tizenhárom egyházközségből megjelent közel hetven presbitert, gondnokot, főgondnokot, lelkészt és gyülekezeti tagot. A köszöntések után egy érdekes, kivetítős előadásra került sor Fekete Károly püspök tolmácsolásában. Amikor megválasztanak egy presbitert a legtöbb csak egy „bólogató János”, akinek nincs véleménye, hozzászólása, meglátása a saját egyházközségében, körzetében – fogalmazott az előadó. „Persze így is lehet, de nem érdemes!” – húzta alá. A presbiter minőségi egyháztag, aki éli az élet istentiszteletét, olyan módon, hogy azt mások is látják rajta. Sajnos vannak névleges reformátusok, akik az összeíráskor reformátusnak vallják magukat, de semmi közük a református egyházhoz. „Nekünk pedig van egy célunk, amely nem más, mint Isten országának építése. Krisztus a jövő és együtt kell kövessük őt, hiszen csak az aktív egyháznak van jövője” – fogalmazott. A jó presbiter vállalja a protestáns jelzőt, kiáll minden Isten igéjéből fakadó jó ügy és igaz gondolat mellett, és nemet mond a rossznak. Sokszor nem tartjuk be és nem vesszük komolyan az egyházi törvényeket és ezzel saját hitünk megtartását kockáztatjuk. Általánosan jellemző még a presbitériumokra, hogy a lelkészt egyedül hagyják dolgozni, de ennek az ellenkezője is felmerül, amikor a lelkipásztor nem veszi észre a saját csapatát. A presbiterek olyan csapatjátékosok, akiknek más-más talentum adatott és így a nagy egész kicsi darabkái. Jézusnak is meg volt a saját csapata, a tanítványok, akik szinte minden korabeli mesterségből voltak elhívva. A presbiter hit szerint él, támogatja a lelkipásztorát és felvállal feladatokat, együtt dolgozik a többiekkel, nyitott arra, ami a világban történik – mondta az előadó.

Zárásként Vasil István elszavalta Túrmezei Erzsébet Légy Krisztus hordozója című versét. Az együttlét szeretetvendégséggel ért véget, amelyen a jelenlévők beszélgettek, ismerkedtek, barátkoztak.