Isten és ember legmeghittebb első találkozása karácsony éjszakája

Ciucur Losonczi Antonius

Ezt megelőzően, 23 órától dr. Kristófi János Zsigmond karnagy várt mindenkit a hagyományos orgonakoncertre a székesegyházba. Vivaldi-, Boyvin-, Bach-, Liszt- és Guilmant-műveket lehetett hallani, az éjféli misén pedig Mozart Missa pastoralisát játszotta a Szent László Ének- és Zenekar.

A szentmise bevezető részében Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: „a mai éjszakán célba értünk”. Megtaláltuk a fénynek a forrását, mely Betlehemben tűnt fel Jézus Krisztus születésekor. Hiszünk a fény gyógyító erejében, és ezt akarjuk továbbvinni a mai világban, mert akkor gyógyulnak meg a világ sebei, ha nemcsak ünnepeljük Őt, hanem vele és általa élünk.

Az evangéliumi részlet Szent Lukács könyvéből szólt. Homíliájában Fodor József általános helynök arról beszélt, hogy karácsony éjjelén a jászoljelenetet szemléljük, melynek középpontja a gyermek, aki első tekintetét veti a földi világra, miközben mellette ott van Mária és József. Külsőleg egyszerű, szürke látvány a barlang homályában, belsőleg azonban a világtörténelem központi eseménye, amelyhez nem hasonlítható semmiféle királyfi születése a földön. Isten és ember legmeghittebb első találkozása történt meg ugyanis ezen az éjszakán. Ha kizárjuk a jelenetből az angyalokat és a pásztorokat, belenézhetünk annak a gyermeknek a két gyönyörű szemébe, aki először látta a világot, és annak az emberpárnak a szemeibe, akik minden gonddal szakítva rászegezték tekintetüket az Isten-gyermek arcára. Két kérdést tehetünk fel: mit látott Jézus a jászolból, és mit láthatott Mária és József a jászolban?, magyarázta a vikárius.

Durva, kemény és hideg köveket mutatott meg a világ a karácsony gyermekének, nem volt semmi kellem és szín, márvány vagy drágakő. Csak faragatlan deszkákból összetákolt jászol, melyet nem alakítottak művészi kezek. Isten fiának csak kopott, szürke környezet és szegényes pólya jutott osztályrészül. Mégis, Isten nem vetette meg az ő egyszülöttjét, hogy így mutatta meg neki a világot. Mindezek csak a teremtett világ kérgét mutatták meg a századok királygyermekének, aki láthatott egy édesanyát, kit a szeplőtelen fogantatás föléje emel a történelem minden asszonyának, és egy férfit, akit az alázata föléje emel minden férfinak, hangsúlyozta a szentmise szónoka.

A születés két tanúja pedig látott egy gyenge és gyámolatlan gyermeket, aki olyan, mint a többi. Ha csak a természetes ész világában nézték volna a jászolt, talán csalódtak is volna, hogy erről a gyermekről mondták a próféták, hogy a béke fejedelme, aki országának soha nem lesz vége? Azonban a két tiszta szívű ember élő hittel tekintett a karácsony gyermekére, és ezért meglátta benne az emberséget és az istenséget. Túlláttak a méltatlan környezeten és a gyermeki test tehetetlenségén, és feltárult előttük a jóságos és minket végtelenül szerető örök Isten megváltó igazsága. Az, hogy nem a zajban, duhajkodás és ordítás közepette dolgozik az Isten, hanem az ima, a szenvedés, az önmegtagadás szent csendjében és nyugalmában, fogalmazott a vikárius, aki a karácsonyi szeretethimnusz soraival zárta elmélkedését.

Az ünnepi szertartáson közreműködőknek Pék Sándor esperes-plébános mondott köszönetet, áldott karácsonyt kívánva mindenkinek.