Advent

2023.12.23. 18:01

Fellobbant a negyedik gyertyaláng a váradi Szent László téren

A negyedik, a szeretetet jelképező gyertyát is meggyújtották az adventi koszorún a nagyváradi Szent László téren.

Pap István

Mivel az idén a várakozási időszak negyedik vasárnapja egybeesett a szentestével, ezért ezúttal szombaton szervezte meg a szertartást az eseményt szervező Szent László Egyesület. Igei szolgálatot végzett Kardos József, a Nagyváradi Unitárius Egyházközség lelkipásztora, aki Pál apostol korintusbeliekhez írt első leveléből idézett, majd elmondta: Advent időszaka nem csupán egy naptári évnek a végét jelenti, hanem egy belső utazást is, a lelkünk mélyére nézünk, hogy felkészüljünk Jézus születésének az ünnepére. Az advent az önvizsgálat időszaka, elérkezett az ideje, hogy szembenézzünk önmagunkkal, és tegyük mérlegre életünket Isten előtt. „A négy gyertya fényében tekintsünk vissza a megtett útra, sikerült-e megőrizni szívünk tisztaságát, tudtunk-e szeretettel fordulni embertársaink felé. Az advent a csend és a békesség időszaka és ilyenkor kihangsúlyozzuk, hogy a békesség Istennek az ajándéka és az a feladatunk, hogy ezt az ajándékot eljuttassuk bárhova ahol élünk, ahol megfordulunk” – fogalmazott a lelkipásztor. Hangsúlyozta, hogy Jézus tanítása szerint a békesség a boldogság és az öröm forrása. 

Az advent a másoknak szerzett örömről is szól, ezért meg kell néznünk, mennyire tudtunk örömet szerezni másoknak. Advent üzeni minden karácsonyt váró embernek, Isten arra hívott bennünket, hogy legyünk a hit, a remény, az öröm és a szeretet hírnökei. „Ha az öröm útján akarsz járni, akkor alkossál, dolgozzál, teremts értéket magad körül, légy társa Istennek az alkotásban valami jóban, valami hasznosban, szeretetre méltóan. Tegyél önzetlenül a családtagodért, egy másik emberért, akár egy ismeretlenért is” – hirdette. A most meggyulladó gyertya lángjánál pedig azt kell megkérdeznünk magunktól, hogy mennyire sikerült az elmúlt hetekben helyet készíteni Jézusnak, mert az adventi időszak arra biztat minket, hogy szívünket és életünket kitárva fogadjuk be Őt. „Aki Jézus nyomdokaiban jár, az életével, tetteivel és értékeivel Istennek minden nap egy templomot épít a szeretet, a békesség, a tisztesség, az igazság és a jóindulat tégláiból. Az emberek ezekben az általunk épített templomokban találkozhatnak Istennel. A karácsony hamar eltelik, de ha teszünk érte, akkor életünkben a szeretet, a békesség, az öröm és Isten jelenléte soha nem szűnik meg” – zárta szavait a lelkipásztor, majd meggyújtotta a negyedik gyertyát. Az esemény közös imával és énekléssel zárult, közreműködött az unitárius egyházközség énekkara, vezetőjük Szilágyi Ágnes volt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában