Kaukázusi impressziók

2023.11.04. 14:27

Fotókiállításon emlékeztek Veres-Kovács Attila váradolaszi lelkészre

Több szempontból is figyelemre méltó Szabó Géza fotóművésznek a kiállítása: egyrészt a képeket a Veres-Kovács Attila néhai váradolaszi lelkész által szervezett legutolsó kiránduláson készítette, másfelől pedig láthatta azt a jereváni vashidat, melynek felépítésénél a saját édesapja is dolgozott politikai fogolyként.

Ciucur Losonczi Antonius

Kaukázusi impressziók címmel nyílt egyéni időszaki kiállítása pénteken este Szabó Géza fotóművésznek, közgazdásznak, a Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Társaság (KMFT) tagjának a várban található Euro Foto Art Kiállítási Központban működő Matei Stegerean Galériában. A szervező az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület, partnerségben a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesülettel (APTOR – Visit Oradea), illetve a Summit Agro Romániával.

Az ünneplőket köszöntő Tóth István fotóművész, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület alapítóelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a tárlat nem csupán művészeti szempontból értékes, hanem érzelmi töltete is van, többfajta szempontból. Utóbbit a fényképek alkotója, Szabó Géza fotóművész fejtette ki bővebben. Felidézte, hogy a fotóművészet iránti érdeklődése családi indíttatású. Édesapjának volt ugyanis egy fényképezőgépe, melyet ő is sokszor kezelt, kattintgatott vele. Később a Metropol együttesnek készített lemezborítóképeket és több tízezer reklámfotót. Amikor megnősült, felesége, Morvay-Szabó Edina révén kapott egy szépen berendezett fotólabort is, s gyógyszerész anyósa megtanította őt arra, hogyan kell előhívni a képeket. Sokat jártak kirándulni a hegyekbe, számtalan képet csinált ez alkalmakkor. Újabb fontos mérföldkő az életében az volt, amikor a váradolaszi református gyülekezet tagjaként bekapcsolódott a Veres-Kovács Attila lelkész által szervezett kirándulásukba, pontosabban ő ezek közül tizenhármon vett részt. Az utóbbi időben nyugdíjasként pedig több időt tud szánni arra, hogy komolyabban foglalkozzon a fényképezéssel, a feleségével közösen gondolatébresztés céljából is fotóznak, magyarázta Szabó Géza.

A Matei Stegerean Galériában megtekinthető képek a Veres-Kovács Attila váradolaszi lelkész által szervezett legutolsó kiránduláson készültek, Szabó Géza a Tájak. Emberek. Vallások alcímet adta neki. „A Kaukázus az emberiség bölcsője, nagyon jól éreztem ott magam. Figyelemre méltó az ott élőknek a hite, és a környezet is megkapó, remélem, mindez visszatükröződik a képeken is” – fogalmazott. 

Ez az utazás pedig egy másik személyes ok miatt is jelentős volt a fotóművész számára. Mint mondta, barátja, Burian Felicián kiderítette, hogy az édesapja (mármint a Szabó Gézáé) politikai elítéltként a Kaukázusban raboskodott munkatáborban 3 és fél évig. A kirándulás alkalmával pedig láthatta azt a Jereván központjában álló vashidat, melynek építéséhez az apja is hozzájárult. Érdekes, hogy az átélt megpróbáltatások dacára kiegyensúlyozott életet élt miután hazatért, víg kedélyű személyiség volt, s végül 77 évesen hunyt el, mesélte Szabó Géza.

Veres-Kovács Attila szervezői tevékenységét Török Sándor gyülekezeti tag méltatta. Felelevenítette, hogy mindig jókedvűen szervezkedett, ugyanakkor igényes volt, felkészült és precíz. Az elő- és utótalálkozók is közösségépítők voltak, a kirándulások pedig szép és felejthetetlen élményeket nyújtottak a résztvevők számára. 

A vernisszázson közreműködött Thurzó Sándor József brácsaművész, a Duo Sola Fide tagja. A tárlatokat december 2-ig lehet majd megtekinteni, ingyenesen, hétköznaponként 10 és 14 óra közt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában