Léleksmink

2023.11.03. 11:49

Erő a gyengeségben: előadás a gyászfeldolgozásról

Folytatódik a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Léleksmink nevet viselő kezdeményezése: a november 10-én, pénteken 18 kezdődő alkalmon az Ad Lucem Zarándokházban a gyászfeldolgozás lesz a téma. "Veszteségeink feldolgozása az élet szerves részét képezi, de a legnehezebb feladatot jelenti számunkra. Veszteségnek nevezzük bármilyen érzelmileg fontos tárgy vagy személy, esetleg élethelyzet vagy elképzelés visszavonhatatlan elvesztését. Szerettünk elvesztése az emberi élet talán legnehezebb tapasztalata, megrengeti elszenvedője testi és lelki egyensúlyát. A gyászolás az élet természetes – bár igen megterhelő – része. A veszteséggel szembe kell nézni, a veszteség realitását kell elfogadni ahhoz, hogy a gyászmunkát elvégezhessük. Akik végigélték, azok megerősödtek, megváltozott a halálhoz és élethez való viszonyuk. Ezen az alkalmon Szentesiné Miklós Andrea klinikai szakpszichológus vezetésével megpróbáljuk áttekinteni veszteségeink feldolgozásának menetét, saját élményeinkből merítve közösen segíteni egymásnak, felhasználva a mesék, a zene és a művészet segítségét. A találkozó elsősorban hölgyeknek szól, kortól függetlenül és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül, ugyanakkor szeretettel várunk mindenkit, aki úgy érzi, segítségre van szüksége ebben az időszakban" – olvasható az esemény Facebookon közzétett leírásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában