Világhírű zongorista, könnyed show-műsor a nagyváradi FestiFall zárónapján

Pap István

A kellemetlen, hűvös, esős idő nem tántorította el a váradiakat attól, hogy viszonylag nagy számban gyűljenek össze a Szent László téren vasárnap este, hogy megnézzék/meghallgassák a világhírű Richard Claydermant, akit a konferanszié úgy mutatott be, mint aki sikeresen ötvözte a popzenét a klasszikus muzsikával, ráadásul valamikor a Guiness rekordok könyvébe is bekerült mint a világ legnépszerűbb zongoristája. Majd mintha ez a felvezetés nem lett volna elég, a hangszórón keresztül tovább folytatódott a konferálás, ezúttal angolul. A miheztartás végett elhangzott, hogy Clayderman Ballade pour Adeline című albumából több mint 22 millió példány fogyott, negyven évet meghaladó karrierje során több mint 70 millió lemezt adott el, 340 arany- és platinalemezzel büszkélkedhet, koncertjeinek száma elérte a 2800-at, a világon 75 országban lépett fel.

Filmzenék és egyvelegek

Mindezek közlése után a Coldplay együttes Viva La Vida című számának témájára színpadra vonult maga a művész és kezdetét vette a valamivel több mint egyórás koncert. A műsorban egymást váltogatták a filmfeldolgozások és a Clayderman által sikerre vitt Paul de Senneville-kompozíciók, ez utóbbiak között a Murmurs vagy az elmaradhatatlan Ballade pour Adeline című sláger, amivel a zongoraművész megalapozta világhírnevét. A filmzenék között említem a Tűzszekerek című film főcímdalát, Az operaház fantomja című Webber-musical legismertebb dallamait, illetve a Titanic című film zenéjéből felcsendülő összeállítást. A gyakran pátoszos, szentimentális és melankolikus hangvételű műsorból kilógott Billy Joel lendületes zongora jazz sztenderdje, a Root Beer Rag. Az összességében kellemes muzsika hangjaira a kellemetlen időjárás ellenére is gyorsan telt az idő, hamar a koncert végére értünk, amikor egy filmzene-egyveleg következett, amelyben felismerhetők voltak többek között a Star Wars, az Indiana Jones, a James Bond, a Mission Impossible, A Karib-tenger kalózai és a Volt egyszer egy vadnyugat című filmek legismertebb betétdalai. Richard Clayderman a műsort egy Párizs-egyveleggel zárta, mert mint mondta, ő maga Párizsban született és szeretett városának adózik ezzel az összeállítással, amelyben szintén ismert dallamokat fűzött egymás mellé – még a kánkán témáját is elővezette, a háttérkivetítőn pedig Párizst bemutató felvételeket játszottak be. 

A vasárnap esti programból nem derülhettek ki Richard Clayderman zongoraművészi kvalitásai, mert a felcsendülő kompozíciókat minden tehetségesebb zongorista növendék könnyedén eljátssza. Akik ott voltak Clayderman közel húsz évvel ezelőtti első nagyváradi fellépésén a színházban, úgy emlékeznek, hogy az egy playback-koncert volt. Nos, a mostani hangversenye nem egészen, csak félig volt az: ő játszotta a zongorafutamokat, a nagyváradi filharmónia tizennégy vonósa pedig együtt muzsikált vele a színpadon, de a hangszeres háttérzene felvételről szólt, ami különösen akkor volt feltűnő, amikor olyan hangszerek hangja is hallatszott – pengetős, fúvós hangszerek stb. –, amelyek a színpadon nem voltak. A dalok túlnyomó részében dobalap szólt a hangszóróból, ami amolyan „komolyzene diszkóritmusban” jelleget vagy egy elegánsabb városi lakodalom hangulatát kölcsönözte az elhangzottaknak. Az külön zavaró volt, hogy a felvételről bejátszott hangszeres kíséret olykor olyan hangos volt, hogy elnyomta a színpadon lévő vonósok hangját. A meglehetősen eklektikus, bár kétségkívül szórakoztató zenei programot nem kevésbé eklektikus, ráadásul giccses képi világ egészítette ki. Az talán még nem volt kifogásolható, hogy a háttérvásznon azokból a filmekből vett képeket vetítettek le, amelyek zenéit Clayderman játszotta, az viszont már kapargatta a jó ízlés határait, amikor a színpad két oldalán kihelyezett kivetítővásznakon kis fehér pillangócskák és kis piros szívecskék szállingóztak, vagy épp esőtől áztatott őszi faleveleket mutattak, az egyik gyermekkori emlékekről reflektáló szentimentális Senneville-szerzemény alatt pedig a háttérkivetítőn gyermekkönyvek illusztrációt idéző rajzok sorjáztak egymás után. A fellépés végén az egyébként szimpatikus, joviális Richard Clayderman azt mondta, hogy először koncertezik Nagyváradon, és reméli, hogy eljön még ide a jövőben. „Mulțumesc! La revedere!” – búcsúzott el románul a közönségtől. A művész tehát vagy elfelejtette korábbi váradi fellépését, vagy azt nem tekinti koncertnek. Mindenesetre senki nem vette ezt zokon tőle, a közönség érzékelhetően jól szórakozott, és végső soron ez is volt a koncertnek és magának a fesztiválnak is a célja.

Majd hosszabb szünet és a színpad átalakítása után a szintén a Franciaországból érkezett Nouvelle Vague együttes lépett fel. Addigra sajnos az eső is újra eleredt, de a kitartóak esernyőjük alá bújva, vagy a Szent László-templom melletti villamosmegálló védelme alá tömörülve nézték, hallgatták a produkciót. A vasárnap esti koncert és maga a FestiFall látványos tűzijátékkal zárult.