Tündérkert: ma este indul a várva várt sorozat

Pikó Stefánia

– Este lesz a Tündérkert premierje, méghozzá dupla epizóddal. Mi az, amit elárulhatsz a sorozatról, mire számíthatnak a nézők?

– A Tündérkert egy történelmi kalandfilm, így azt mindenképp elmondhatom, hogy a sorozat igazán lebilincselő lesz. A ma debütáló sorozat a Móricz által írt trilógia első kötetének izgalmas feldolgozása, amelyikben a rendező és az alkotócsapat különös hangsúlyt fektetett arra, hogy milyenek voltak a történetben megjelenő emberek, és milyen viszonyok voltak ezek között az emberek között. Természetesen a történelmi valóság is fontos, de ebben a filmben inkább arra fókuszáltak, hogy embereket lássunk, emberi kapcsolatokat, viszonyokat, ne történelmi személyeket. Nagyon-nagyon szövevényes kapcsolatrendszer mutatkozik meg a politikai, és az őket körülvevő szereplők között. Azok számára, akik olvasták a regényt, a történet többnyire ismerős lesz, bár értelemszerűen a filmben mindez más szemszögű történetvezetést jelent. Ez egy sűrített világ, ahol bizonyos részletekre vannak kihegyezve. Ugyanakkor a sajátos történetvezetésnek köszönhetően a sorozatban lezajló események azok számára is teljes mértékben érthetőek és követhetőek lesznek, akik nem ismerik sem Móricz Zsigmond regényét, sem Erdély történelmét.

– Ki a célközönség, vannak-e olyan korosztályok, amelyeket inkább megszólíthat?

– A célközönségbe véleményem szerint mindenki beletartozik, nyilván a 16-os korhatár figyelembe vételével, amely a harci jelenetek és az erotikus áthallások miatt szükséges.

– Mesélj, kérlek, a forgatásról! Biztosan vettél már részt forgatásokon, de ez mégiscsak egy nagyobb léptékű projekt.

– Így van, részt vettem már forgatásokon, de mind kis kaliberűek voltak, ez egy teljesen más rendszer volt. Óriási stáb állt föl, vérprofi módon tolták maguk előtt a tennivalókat.

Mondhatni elkényeztetve éreztük magunkat, mi, akik kívülről, főleg Erdélyből csöppentünk bele egy ilyen nagy volumenű forgatásba. Nagyon vigyáztak ránk, nagyon figyeltek például a lovas jeleneteknél, a harci jeleneteknél, hogy biztonságban legyünk, és ne történjen semmilyen baleset. Rendkívül izgalmas forgatási folyamat volt, ami mindenképp életre szóló élményt jelentett szerintem annak, aki még nem csinált ilyet, és biztos azoknak is, akik igen, hiszen ezt nem lehet elfelejteni. Sokszor embert próbáló tud lenni egy ilyen hosszúra nyúló folyamat, de a munka nagyszerűsége és az alkotócsapat odafigyelése mellett mindez elenyészővé válik, és igazán az alkotás, a munkának az élvezete és persze a sok-sok barátság, ami a forgatás ideje alatt megköttetett az, ami az ember emlékezetében megmarad.

– Voltak még erdélyi kollégák a csapatban?

– Igen, ha jól tudom, körülbelül tizenöten voltunk kisebb-nagyobb szerepekben. Voltak, akikkel sűrűn és sokat tudtunk együtt lenni, és voltak olyan erdélyi kollégák is, akikkel nem is találkoztunk a forgatáson, mert ők épp más jelenetekben, más helyszíneken dolgoztak.

– Mit tudnál elmondani a színház és a film közötti különbségekről? Melyik jelenthet nagyobb kihívást, melyik áll hozzád közelebb?

– Két teljesen eltérő, különböző világ a színház és a film, és én mind a kettőt imádom. A színház a felépített rendszer, minden előadás során folyamatos jelenlétet igényel, egyik másodpercről a következőre épülő emberalak megformálásáról szól abban a néhány órában, amelyikben tart az előadás, és ott a hosszú próbafolyamat is. A film csodája pedig az, hogy a történetnek mindig egy meghatározott momentumát, egy meghatározott napon, egy meghatározott pillanatban, egyszer kell nagyon-nagyon jól megcsinálni. A színházban van esélyünk megcsinálni hatszázszor, míg egyszer sikerül, és azt rögzítjük, a filmforgatás során ez másképp működik. A filmben mindig ez, a pillanat megragadása jelenti a legnagyobb kihívást. Mindezt megnehezíti az is, hogy a forgatás során gyakran egyik nap még a harmadik részből forgatunk egy jelenetet, a következő alkalommal pedig már a nyolcadik részből, másnap pedig lehet, hogy az első részhez térünk vissza. Ebben a váltakozásban kell mindig ráhangolódni arra az állapotra, amiben a karakter éppen van a cselekmény szerint. Természetesen ebben a folyamatban végig ott van és segít a rendező is.

– Nyolc rész készült el, mennyi időt vett igénybe mindezt leforgatni?

– Tavaly július végén kezdődtek a forgatások, és decemberben fejeződtek be a helyszíniek, majd januárban és februárban voltak még stúdiófelvételek, később pedig utószinkronok, de a nagyja decemberre megvolt.

– Milyen helyszíneken zajlottak a forgatások?

– Magyarországi forgatási helyszínek voltak, mint például a Fóti Filmgyár, voltak felépített díszletek, de forgattunk a visegrádi várban, a komáromi várrendszerben, erdőn-mezőn. A producerek és a rendező is elmondták már a korábbi sajtótájékoztatókon, hogy az erdélyi helyszínekre való kivonuláshoz meg kellett volna többszörözni a költségvetést. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az 1600-as évekbeli épületviszonyok ezeken az erdélyi helyszíneken egész pompájukban már nem fellelhetők, tehát ezeket a helyszíneket mindenképp újra kellett volna generálni.

– Te is most fogod először látni, hogy milyen lett a film?

– Múlt héten volt Budapesten a Corvin moziban egy sajtópremier, ahol levetítették az első két részt, ezen én is jelen voltam, tehát az első két részt láthattam. Hatalmas izgalommal ültem be, hiszen az egy dolog, amit az operatőri sátorba bekukucskálva láthatsz a forgatás során – már akkor is láttam, hogy Garai Gábor, az operatőr és Madarász Isti, a rendező, csodálatos képekkel dolgoznak –, de teljes egészében mégiscsak más. El kell mondanom, hogy jó kedvvel jöttem ki, és bátran ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg, és kövesse végig, bár a következő hat részt még én sem láttam.

– Miben rejlik a Tündérkert aktualitása?

– Erről inkább a rendezőnek és a producereknek illik nyilatkozni, de megoszthatom a saját meglátásaim. Erdély történelmének egy olyan pillanatát ragadja meg ez a regény – az első érdem nyilván a Móriczé –, ahol, ha jól olvassuk és figyelünk, akkor nagyon sok mindenben rátalálunk a jelenre. A filmnek nincs vágya erre az aktualizálásra, de egyértelmű, hogyha az ember mesét néz, megfordulnak benne mai gondolatok előbb vagy utóbb. A sorozatban az erdélyi történelmi személyiségek szövevényes kapcsolatainak világába nyerhetünk betekintést. Abba, hogy amikor egyik irányból Ausztria, másik irányból az oszmán birodalom szorongatja az erdélyi medencét, ők ehhez hogyan viszonyulnak, hogy viszonyulnak egymáshoz, hogy marják egymást, hányfelé szakadnak, hogy állnak össze a közös érdek miatt stb. Mindebben pedig rengeteg aktualitás felfedezhető, persze, aki ismeri Erdély múltját, az tudja, hogy nagyjából erről szól az erdélyi történelem.