Kuriózum és sláger is szólt a filharmónia koncertjén

Tóth Gábor

Valamivel több mint fél ház volt a hangversenyen, ez sajnos igen látványos visszaesés a múlt heti teltházas operagálához képest. A nyitány igazán színpadi műfajúra sikerült, a kolozsvári operás Morar kétségtelenül tud valami titkot erről a zenei világról. Bortkiewicz, bár kezdik újra felfedezni, az előadói gyakorlatban még mindig szinte fehér holló, de mint utóbb kiderült, ez a concertója most mégsem váradi premier volt – a múlt heti előzetesünkben közölteket igazítjuk ki ezúton –, mivel 2017. február 23-án már elhangzott itt a filharmóniában ez a 3. zongoraverseny. Mindemellett Doniga 2018-ban megjelent felvétele erről a műről (is) kétségtelenül úttörőnek számít, ahogyan a mostani előadása is, pontos, stabil, magabiztos, rutinos, erőteljes, romantikus érzelmeket felkavaró volt, nem csépeljük a tényt, hogy Rahmanyinovra nagyon emlékeztető zene ez, de mindenképp kuriózum. Sikere volt Donigának, a ráadásban pedig még erőteljesebben odatette magát, szinte megrögzött akarattal tromfolta az addig elhangzottakat, ugyanakkor művelt és szép gesztusként, némi váradi filharmóniás emlékezetért tette mindezt Remus Georgescu (1960–63 között a nagyváradi filharmónia karmestere) fergeteges Toccatájával (II. szvit zongorára, finálé, 1963) – az ismeretlen és ismerős összehasonlítási kényszere végett írjuk, a száz éve született Ligeti György e műnél jó 25 évvel későbbi Ördöglétrája (Etűdök, II. kötet, no. 13) nagyon-nagyon különösen hasonló architektúrájú toccata.

Szünet után Dvořák legismertebbike, a IX. szimfónia jött, emberséggel kimunkált előadásban hallhattuk, Morar hosszú, lágyan hajladozó kezei szinte az elsőhegedűk fogólapjaiig nyúltak olykor, hogy kicsalják onnan a hangokat. A fák átlagban ezúttal kevésbé voltak meggyőzőek, ami viszont a rezeket illeti, Morar felbátorította őket rendesen.

Morar Kolozsvárott az operánál voltaképp a zenekari ároknak fizikailag-műfajilag „foglya”, itt Váradon pedig még csak mellékszerepeket kapott eddig, mindazonáltal mint volt Aurel Stroe-tanítvány sokat tud az akusztikáról és arányokról, a szimfóniában most szárnyalhatott, bár ezzel együtt néhol érződött az előbb említett bezártság-szerénysége. Viszont nagyvonalúan hagyta például recsegni a rezeket a szélső tételekben, de szélesen úszni is őket a második tétel eleji korálban. Ugyanitt említjük meg kötelezően a híresen honvágyó angolkürt-témát, melyet most Búzás Kovács Boróka adott elő.

Tanulság mindenesetre, s egyben figyelemfelhívás a filharmóniát működtető megye részére, hogy egy szimfonikus zenekarba bizony ennél (10-8-5-4-4) több vonós szükségeltetik, mert nem lehet, nem szabad hétről hétre 150 százalékon kihasználva túlműködtetni előadóművészeket.