Találkozó

2023.10.17. 15:45

Hagyományőrzők találkozója Bihardiószegen

Ismét a bihardiószegi Nyúzóvölgybe gyűltek a nemzeti múlt iránt elkötelezett emberek október 15-én, hogy megemlékezzenek az 1604-ben lezajlott, Bocskai István és hajdúi által győzelemre vitt csatáról.

Kiss Ferenc Zsolt

Az eleredt eső sem zavarta gyülekezetünket, hogy meghallgassa Gellért Gyula nyugalmazott esperes igehirdetését, mely az isteni kegyelemről s a mindenkori helytállásról szólt, kinek-kinek feltévén a kérdést: tud-e hálával lenni, gyarapító módon részt vesz-e közössége életében, hű maradt-e az egyetemességet jelentő szülőföldhöz?
Az istentiszteletet követően Mados Attila polgármester köszöntötte a jelenlévőket, méltatta Gellért Gyulának a hagyományőrzésért tett áldozatos munkáját és kifejezte abbeli reményét, hogy a jövőben – csakúgy, mint a kezdetkor – nagyobb résztvevőtábort és közönséget vonz ez az évenkénti megemlékezés.
Mi lehetne különb alkalom az önsorsunkról való szembesülésre, elmélyedésre, mint az olyan esemény, amelyen egy színművész tolmácsolja életlátóink – mert a költőket ez a név is megilleti – gondolatait? Meleg Vilmos először Pataki István egy, a nemzeti tartásról szóló versét szavalta el, majd rátért a korokban távolabbi, de mondhatni, ugyanazon érzületből született alkotásokra. Minthogy születésének 250-ik évfordulója is van, Csokonai Vitéz Mihályt idézte, abban a keretben, amelyben már jó idő óta előadásaiban éltre hívja, vagyis Ady Endre ezen nagy elődről szóló költeményei között.
Istentisztelet, szavalat, nemzeti imádságaink (a Himnusz és a Szózat) eléneklése egységként hatott; és az egységet családként is értve, természetesen következett rá a koszorúzás az emléksziklánál, majd a gulyásfőzés, valamint a magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar hangulatfokozó szolgálata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában