Ösztöndíj

2023.10.09. 17:03

Elkezdődött a Rákóczi-ösztöndíjak kiosztása Bihar megyében

Szimbolikus helyszínen, a mélyszórványban található Mezőbaj településen kezdődött el a Rákóczi Szövetség ösztöndíjainak az átadása az előkészítő osztályos gyerekek számára. Később, a nagyszalontai ünnepségen részt vett Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó is.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

Egyszeri, tízezer forint értékű ösztöndíjakat adtak át hétfőn Bihar megye több településén is azoknak a szülőknek, akik korábban úgy döntöttek, hogy a most zajló 2023–2024-es tanévben magyar előkészítő osztályokba íratják a gyermekeiket. A szervezet így fejezi ki a számukra a köszönetét és az elismerését, ugyanis 2004 óta egyik legfontosabb küldetésének tekinti, hogy támogassa azokat a magyar családokat, melyek a külhonban élnek és magyarul beszélnek. Az iskolaválasztási program 2012 óta Bihar megyére is kiterjed – nemcsak iskolatáskákat kapnak a gyermekek és általában egy-egy szép kivitelezésű meséskönyvet, hanem a Rákóczi Szövetség közvetítésével, nemes lelkű magyarországi adományozók összefogásának köszönhetőn – miután ténylegesen elkezdték iskolai tanulmányaikat valamelyik magyar előkészítő osztályban – tízezer forint értékű egyszeri juttatásban is részesülnek.
A dél-bihari Mezőbaj egy magyar szigetnek számít a mélyszórványban, hiszen a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a 663 lakosából 444 magyar nemzetiségű. A mostani tanév elején 3 diák kezdte meg az előkészítő osztályt, köztük Demeter Szilárd református tiszteletes négy gyermeke közül a legkisebb, egy kislány. Az ünnepségen jelen volt Barna Aranka tanítónő, Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, a Rákóczi Szövetség Bihar megyei elnöke és Tankó Zita tanfelügyelő, a borítékokat pedig a szervezet képviseletében Székely Tamás és Szilágyi Zsolt munkatársak adták át a szülőknek.

Árpád faluban két gyermek örvendhetett az ajándéknak, majd Nagyszalonta következett a sorban, 46 kisdiákkal. A megjelenteket itt Török László polgármester és Tornai Melinda, az Arany János Elméleti Líceum igazgatója üdvözölte, és rövid műsorral készültek Szallós Ildikó tanító növendékei. Ezen az ünnepségen részt vett Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó is, aki lapunknak azt nyilatkozta: „Meg kell emlékeznem Halzl Józsefről, a Rákóczi Szövetség alapító elnökéről, aki több mint 30 évvel ezelőtt kezdte el azt a tevékenységet, mellyel határon túli diákokat támogatott ösztöndíjjal. Ennek az a lényege, hogy nem kormányzati támogatásból él, hanem azokból az adományokból, melyeket magánszemélyek, civil szervezek, önkormányzatok és más gazdálkodók adnak össze az anyaországban, s ezzel biztosítják a határon túl élő nemzettársaink gyermekeinek, unokáinak a magyar nyelvű iskoláztatását. Ez szimbolikusan az anyaországi közösségnek a kézfogása az itteni magyarsággal azért, hogy itt, a Kárpát-medencében még évtizedek múlva is legyen magyar szó” – fogalmazott Szili Katalin.
Erdélyben, illetve a Partiumban 2400 diákot, Bihar megyében pedig körülbelül 1100-at támogatnak, az ösztöndíjak átadása a héten folytatódik.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában