A váradiságot tanulni kell

Pap István

Rendhagyó kötetbemutató tanúi lehettek a Lorántffy központban nagy számban megjelent érdeklődők, az Emlékképek és újabb történetek a régi Nagyváradról című könyvhöz ugyanis csak a helyszínen lehetett hozzájutni, a kiadvány kereskedelmi forgalomban nem kapható. A váradiak éltek is a lehetőséggel, nem volt ritka eset, hogy több példányt is vettek, sőt, volt aki tíz kötetet tartott a kezében. A másik, szomorú különlegessége az események az volt, hogy néhány hónappal ezelőtt a szerző gégeműtéten esett át, és bár személyesen jelent volt az eseményen, de nem tudott beszélni. Ezért a könyvbemutató úgy zajlott le, hogy előzőleg kérdéseket intéztek hozzá a szervezők írásban, amelyekre ő válaszolt, és ezeket a kérdéseket és feleleteket olvasta fel Nagy József Barna, a Polgári Esték rendezvénysorozat szervezője, melynek keretében a mostani kötetbemutató is lezajlott, illetve Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács Bihar megyei elnöke. 

Elöljáróban Nagy József Barna a szerzőről elmondta, hogy igazi lokálpatrióta, aki rajong szülővárosáért, nagy gonddal, szeretettel ápolja Nagyvárad hagyományait, kutatja a régi nagyváradi sajtót és a régi könyveket, rengeteg fotót gyűjtött össze és közölt a régi Nagyváradról. „Visszarepít bennünket a régi városba, régi történetekkel arcokkal, eseményekkel ismertet meg, de a jelent is megmutatja” – fogalmazott a méltató, hozzátéve, hogy Farkas László nagy munkát végzett a most és az egy évvel korábban megjelent kötet megírásával (annak címe Történetek a régi Váradról), „sokan fogják forrásként kezelni ezeket a könyveket egy-egy esemény felidézésére” – tette hozzá. Az ezt követő kérdezz-felelek felolvasásból kiderült, hogy a második kötetbe azok az írások kerültek be, amelyek az elsőből kimaradtak, de korábban már megjelentek a sajtóban, illetve vannak benne személyes visszaemlékezések is. Több írás szól az egykori Madárvárosról, ahol a szerző felnőtt. Elhangzott továbbá, hogy „sokak jogos igényét teljesíti a két kötet, már ami a régi Várad megismerését illeti, legalábbis a korabeli újságíró szemszögéből nézve. Igyekeztem sokszínűen, sokoldalúan bemutatni ennek a városnak az életét. (…) A régi Várad bennünk, itt születettekben van, azokban akik itt nőttünk fel, itt élünk vagy külföldre távoztunk, de az írásaim célja, hogy azokban is benne legyen, akik nem itt születtek, de váradiak akarnak lenni, mert valahonnan azért meg kell tanulni a váradiságot. Felháborodni könnyű, de azt elgondolni, hogy ez a város már gyermekeinknek, unokáinknak épül, nem annyira nekünk, azt sokan nem tudják elfogadni. Nem lehet Nagyvárad olyan 2023-ban, mint amilyen a múlt században volt, ezt mindenkinek el kell fogadnia. Azért kellenek a helytörténeti tanulmányok, emlékezések, hogy a régi dolgok ne vesződjenek el, de ezeket nem elég csak megírni, el kell olvasni és továbbadni”. Később elhangzott, hogy e könyvek megírásával nem a dokumentumérték a cél, hanem az, hogy az emberek „megismerjék egy város nem száraz adatokkal alátámasztott történetét”. A szerző legközelebbi tervei kapcsán kiderült, hogy három egykori váradi színésznőről fog írni, majd a régi munkásotthon történetének egyik kellemetlen epizódjával szeretne foglalkozni, továbbá szeretne sajtóanyagot találni az 1944. október 11-13 közötti időszakról, azokról a napokról, amikor a szovjet és román csapatok bevonultak Nagyváradra, és állítólag a városban azokban a napokban nem jelent meg napilap. Az egészségi állapotára vonatkozó kérdésre Farkas László azt írta, hogy a műtét jól sikerült, most már jobban van és bizakodik abban, hogy ez így is marad. Egy másik kérdésre pedig azt válaszolta írásban, hogy szeretne kiadni egy harmadik kötetet is. Török Sándor néhány részletet olvasott fel a könyvben megjelent írásokból, az eseményen közreműködött Thurzó Sándor József brácsaművész. A kötetbemutató dedikálással zárult.