2023.09.20. 13:57
Taroltak a magyar fotósok a román bor és gasztronómia napja alkalmából szervezett versenyen
A román bor és gasztronómia napja alkalmából fotóművészeti versenyt hirdetett a nagyváradi Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület, a Summit Agro Románia és a Millesime Borkultúráért Egyesület támogatásával. A nyerteseket szerda délelőtt nevezte meg Tóth István fotóművész, főszervező.
Ciucur Losonczi Antonius
A témához igazodva a Szent László téri Dop borkereskedésben tartott sajtótájékoztatón nevezte meg a díjazottakat Tóth István fotóművész, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnöke. Felidézte, hogy körülbelül tíz évvel ezelőtt már volt egy hasonló kezdeményezése Dorin Popa borszakértővel, de az sokkal kisebb kaliberű volt. Csak Romániában lett meghirdetve, kevesebb pályamű érkezett be, és a fotótechnika sem volt annyira fejlett, mint napjainkban. Most azonban beneveztek az általa vezetett egyesület 64 partnerszervezetének európai, ázsiai, afrikai és amerikai tagjai is, illetve mások voltak az infrastrukturális és az anyagi körülmények. Olyan alkotásokat vártak, amelyeknek középpontjában a bor állt: lehetett az egy szőlőültetvényről készült fotó vagy kollekció, a bor vallással és művészettel való kapcsolata, a szüret megörökítése stb. A több mint 400 alkotásból végül 144-et választott ki a háromfős zsűri, melynek tagjai voltak Patricia Ştirbu (Summit Agro Románia), Tóth István zsűrielnök és Dorin Popa a Millesime Egyesület képviseletében, akik a kreativitásra és a beállításra helyezték a főbb hangsúlyt.
Dorin Popa szerint a díjazott „műalkotások” jól visszatükrözik az életörömöt, a fogyasztók és a borok különleges „viszonyát”, a szőlő megművelésének mindennapjait. Természetesen kiállítást is szerveznek majd a fényképekből, melynek nyitóünnepségét a román bor és gasztronómia napján, október 8-án, vasárnap 18 órától fogják tartani a várban található EFA kiállítóközpontban, illetve a közeli Gasztronómiai és Kulturális Központban. Ekkor adják majd át a díjakat is, és bemutatják a fotókat tartalmazó, igényes kivitelezésű albumot.
A fődíjat az újvidéki Ótos András viheti haza, második a szintén szerbiai Hős Norbert lett, harmadik a romániai Mariana Scubli. A Millesime különdíjának az ukrán Yarema Protsiv örülhet, az EFA különdíjának a szintén ukrajnai Norba Volodomir. Szatmári Pap Károly aranyérmet a japán Atsushige Kawano kap, ezüstérmet az amerikai Paul Bock, bronzérmet pedig a román Cătalin Vezetiu. Szatmári Pap Károly emlékplakettel gazdagodik a román Călin Rucsandra, a román Radu Gabor, az egyiptomi Ahmed Mohamed Hassan, a moldáv Iurie Foca, az egyiptomi Nora Maher, a kárpátaljai Dobán Dorina, a váradi Szabó Géza és a moldáv Veaceslav Brumă. Érdekességként megemlítendő, hogy a díjazottak közül öten (Ótos András, Hős Norbert, Norba Volodomir, Dobán Dorina és Szabó Géza) a Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Társaság (KMFT) tagjai.