május 9., péntek

Gergely névnap

Initio 2023

2023.08.21. 15:43

Könnyűzenei vizekre evezett vasárnap a filharmónia

Pop-szimfonikus koncertet tartott a nagyváradi filharmónia augusztus 20-án, vasárnap 19.30 órai kezdettel a Szent László téren. Az esemény a nyári évad része volt, mintegy másfélezer érdeklődő kísérte figyelemmel.

Könnyűzenei vizekre evezett vasárnap a filharmónia

Tóth Gábor

Nem túl megrendítő helyi meglepetés, de azért jelzésértétű hangsúlyeltolás, hogy éppen augusztus 20-ra és a Szent László térre időzítette nagyszabású, ingyenes és hangos eseményét a nagyváradi filharmónia az Initio 2023 elnevezésű nyári koncertidénye hátterében álló Visit Oradea egyesülettel közös szervezőmunkában. Szakmailag nem sok hozzáfűzni való van a későestébe nyúló koncerten hallottakhoz, mindenesetre minőségire kivitelezett zene szólt a maga műfajában. Javarészt saját könnyűzenei áthangszereléseket hozott magával a crossover-munkásságáról ismert vendégkarmester, Andrei Tudor, aki bár hallhatóan jól ért a szimfonikus zenekar pophagyományú kiszínezéséhez, itt a filharmonikusok zeneileg szólva mindvégig egy kísérő nagy gitár szerepét töltötték be többnyire.

Énekes szólisták viszont voltak bőségesen, minden irányból, hazai popzenei sztár, korábbi itthoni kereskedelmi médiás tehetségkutatókból ismert fiatalok, kolozsvári operaigazgató, a bécsi Staatsoperben kórista szoprán – egyébként el kell mondanunk, hogy egyetlen kivételtől eltekintve mind igazán kiválóak saját területükön-műfajukban. Soroljuk is őket: Paula Seling, Nick Casciaro, Florin Estefan, Alexandra Anușcă, Ovidiu Lazăr, Natalia Bendre, Rebeca Moje, Cristina Pantea. Üdítő volt intermezzóként némi Bachot (a h-moll szvit két tételét) is hallani Borbíró Tímea fuvolaszólójával. Legvégül a közösen elénekelt utolsó számhoz, egyben ráadáshoz (Oh Happy Day) csatlakozott még az Enjoy Music gyermekkórus (az azonos nevű nagyváradi magán-zeneiskola növendékei).

 

Tartalmilag szép volt a koncert üzenete, a hit, remény, szeretet volt a fókuszban, utóbbiból nemcsak az egymás iránti, hanem az isteni is, ezt a vallomásértékű román dalok mellett a spirituálék világába poposan kalandozó betétek is képviselték. Jegyezzük is akkor, hogy ki és mi szólalt meg. A karmester nyitányfunkciójú szerzeményével (A Tempo) indult a koncert, eztán jöttek zenekari kíséretes szólók sorjában, Ovidiu Lazăr Nădejdea mea, Paula Seling La umbra crucii tale, Who Wants to Live Forever, Borbíró Tímea Bach h-moll szvit Menüett és Badinerie, Alexandra Anușcă I Could Have Danced All Night (My Fair Lady), Paula Seling Ridica-voi ochii, Nick Casciaro Il Mondo, Rebeca Moje Dernière Danse, Alexandra Anușcă Non ti scordar di me, Florin Estefan és Alexandra Anușcă Ave verum (Karl Jenkins), Borbíró Tímea Pennywhistle Jig (Mancini), Late August (Andrei Tudor szerzeménye), Natalia Bendre Hallelujah (Cohen), Cristina Pantea Oameni (M. Țeicu), Ovidiu Lazăr L’appuntamento, Nick Casciaro Eternitate, Paula Sling Dor în destin (Sosztakovics híres 2. keringőjének átdolgozása), zenekari filmbetét-intermezzo – Le bal des casse-pieds (Vladimir Cosma), zárásként énekes-tapsos közönségbevonással Oh Happy Day (minden eddigi szólistával és a kórussal közösen).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában