Beruházás

2023.07.10. 16:08

Jól haladnak a váradszentmártoni körgyűrű munkálataival

Forrás: Bihar Megyei Tanács

Ciucur Losonczi Antonius

A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint az ütemtervnek megfelelően haladnak a tavaly októberben elkezdett építkezési munkálatokkal a váradszentmártoni körgyűrűnél. A kivitelezők azt tervezik, hogy augusztusban önthetik az első aszfaltréteget. Eddig befejezték a töltéseket, előregyártott elemeket helyeztek ki és fognak még, valamint elkezdik lefúrni a váradi körgyűrű felett áthaladó majdani felüljáró cölöpjeit.
A kivitelezőknek tizenkét hónap áll a rendelkezésükre a teljes munkálatokra. A nyomvonalon két felüljáró is épül: egy 430 méter hosszú a váradi körgyűrűvel való kereszteződésben és egy 720 méter hosszú a Püspökfürdő felé vezető út és a vasúti vágány kereszteződésénél. Ha nem adódnak jelentősebb problémák, a jövő év őszétől kezdve torlódásmentesen lehet haladni Várad felől Belényes és Déva irányába.
Mint ismert, a beruházásra kiírt tendert a Construcții Erbasu (fővállalkozó)–Drumuri Orășenești Rt.–Procons Group–Váhostav Sk.-konzorcium nyerte, mely bruttó 177,2 millió lej értékben tett árajánlatot. A terelőút Nagyvárad irányából megkerüli majd Szentmártont és Félixfürdőt, biztonságosabbá és gyorsabbá téve a tranzitforgalmat. 5,75 kilométer hosszú lesz, menetirányonként kétsávos és tíz méter széles. A befektetés feltételezi több mint két kilométer hosszú bekötőút építését is, valamint három méter széles kerékpárútét a körgyűrűvel párhuzamosan. A kiindulópontja a nagyváradi Hunyadi János utca, és létesül majd három híd, két felüljáró, egy viadukt és három körforgalom is. A finanszírozást európai uniós forrásokból biztosítják a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) 2014–2020 keretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában