Szervezés

2023.06.03. 10:57

Tusványosról tartottak előadást a Collegium Varadinumban

Idén harminckettedik alkalommal szervezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort július 18-23. között Tusnádfürdőn, ennek okán péntek délután, a Collegium Varadinum meghívására előadást tartott az eseményről Horváth Réka, a hivatalos erdélyi szervező, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, illetve Popa Ilona, a Tusványos erdélyi főszervezője.

Fotó: SZ.D.

Szakács Dávid

A két meghívott a tusványosi rendezvényszervezések folyamatáról, kihívásairól, tapasztalatairól, érdekességeiről, illetve a szervezői csapatról beszélt a jelenlévőknek a Mihai Viteazul utcai Collegium Varadinum alagsori konferenciatermében tartott találkozón. Az első szabadegyetemet 1990 nyarán Bálványosfürdőn, David Campanale, a BBC brit újságírójának ötlete alapján szervezték meg fiatal magyarországi és erdélyi politikusok, köztük Németh Zsolt, a Fidesz képviselője, valamint Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt.

Az első szabadegyetemet a Fidesz kisebbségi titkársága, az angol Fiatal Szociál-Liberális Demokraták és az erdélyi Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége rendezte. Ma a hivatalos főszervező a magyarországi Pro Minoritate Alapítvány, erdélyi részről pedig a kolozsvári székhelyű ernyőszervezet, a Magyar Ifjúsági Tanács.

Fotó: K.L.

A kezdeti rendezvényeken nem a mindennapi politikai események álltak a fókuszban, hanem a különböző tudományágak (irodalom, történelem, szociológia, közgazdaságtan, politológia, jog) egyetemesebb megközelítését tárgyalták angol, magyar, román és romániai magyar előadók részvételével. A tábor mérete viszont évről-évre növekedett, egyre többen vettek részt rajta, ezért 1997-től már a közeli Tusnádfürdőre helyezték át az összejövetelek helyét, a nyári diáktábor viszont megtartotta eredeti nevét.

Az évek során aztán többször megfordult itt Orbán Viktor, Martonyi János, Semjén Zsolt, Tőkés László, Markó Béla, Németh Zsolt, Mádl Ferenc, Hernádi Zsolt, míg román részről Adrian Severin, Traian Băsescu és Emil Constantinescu is. 

Fotó: K.L.

A történelmi visszatekintést követően Horváth Réka és Popa Ilona „a tusványosi életútjukról” mesélt, arról, hogyan jutottak el az évek alatt az elnöki, illetve a főszervezői pozícióig. „Tusványos nem csak egy sima fesztivál, több annál, ugyanis harminc helyszínen gazdag programkínálat várja majd az érdeklődőket” – közölte Popa. „Múlt évben 250 tagszervezeti, abból harminchárom főstábtag segítette az ötnapos eseménysorozat lebonyolítását. Szerencsére összeszokott a csapat, kiváló a hangulat és minden évben szívesen várunk újabb jelentkezőket a társaságunkba. Itt nincsenek önkéntesek, mivel mindenkit hivatalosan, munkakönyvvel felveszünk” – hangsúlyozta Horváth.

A két meghívott a helyszín kihívásairól is ejtett pár szót, mondván kevesebb a szállás a környéken, mint amennyi ember ellátogat a helyszínre, illetve több az autó a tábor befogadóképességéhez mérve.

A legfőbb problémát mégis a medvék távoltartása adja, mivel a fenyőerdők által körülvett Tusnádfürdőn már évek óta bejárnak kukázni a városba a vadászati tilalom óta elszaporodott medvék. A szabadegyetem 33 éve alatt eddig 90 zenekar lépett fel a főszínpadra, főképpen feltörekvő erdélyi vagy magyarországi együttesek, amelyek különböző stílusukkal és irányzatukkal színesítették a rendezvénysorozat történelmét. Az előző évekhez hasonlóan idén is körülbelül 70-80 ezer résztvevőre számítanak a rendezők, a belépés minden nap délután 16 óráig ingyenes.

Fotó: SZ.D.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában