Tervek

2023.06.02. 08:57

Szabadtéri előadásokkal készül a nyárra az M. M. Pódium

Ciucur Losonczi Antonius

Az Iskola másképp hetének köszönhetően a bábozás imidzsét úgymond egy kicsit sikerült helyreállítani, vélekedik Meleg Attila, az M. M. Pódium Kulturális Egyesület vezetője, aminek azért is örül, mert szerinte a pandémiát követő időszakban kissé nehézkesen „indult újra a műszak”. A tavasszal zajlott foglalkozások viszont sikeresek voltak. A jelenlevő gyermekekkel tulajdonképpen végigjátszották egy előadás létrejöttének a fázisait, a szövegolvasástól kezdve a díszletkészítésen keresztül egészen a színre vitt produkcióig. A Bábos napok résztvevői tanultak, szórakoztak, dolgoztak, s a visszajelzéseik alapján nagyon élvezték. Tartalmasnak, tanulságosnak és izgalmasnak bizonyult tehát számukra az együtt töltött egy-két óra, s a pedagógusok is elismerően írtak az emlékfüzetbe a programsorozatról. A szervezésben Tankó Zita tanfelügyelő nyújtott hathatós segítséget. Következik a Zöld hét, mely abban fog különbözni az eddigiektől, hogy amennyiben az időjárás lehetővé teszi, a népi játékokat is beiktatják az udvaron a tevékenységek közé, magyarázta Meleg Attila.
Ami pedig a bábszínházat illeti: az elmúlt időszakban két előadást játszottak rendszeresen, A kiskakas gyémánt félkrajcárját, valamint a Jégország királya című Benedek Elek-mesét. Előbbi az ismert népmese feldolgozása, Obrazkov-bábukkal. Ezek nagy szivacsbábuk, ami igen látványossá teszi az interaktív előadást, mellyel kétszer is turnéztak Székelyföldön. A siker hozadékaként pedig június 1-jére visszahívták őket azokra a településekre, ahová eddig nem sikerült eljutniuk, közölte Meleg Attila. Az előadóművész arról is beszélt: a Jégország királyában forgódíszlettel lepik meg a közönséget, illetve magának a vándorlásnak az illusztrálása és az aláfestő zene szokta elnyerni a nézők tetszését.
A vándorlegény című előadásból egy körülbelül ötvenperces versesműsort sikerült összeállítani a Petőfi 200 évforduló kapcsán. Azt a vándorszínészt, mindenki számára kedves költőt mutatják be az egész év folyamán, aki szórakozott, mókázott, de tudott nagyon komoly üzeneteket is közvetíteni, felnőttesen gondolkodni.
A nyárra pedig olyan produkciókkal készülnek, melyek szabadtéren is bemutathatóak. A gyerekeket a Játszunk most együtt című interaktív, zenés szórakoztató műsorral szólítják meg, a felnőtteket pedig a Próbálj meg lazítani (szórakoztató összeállítás népszerű slágerekből, ismert melódiákból), illetve a Kivilágos virradatig (operettek, nóták, népi humor) című előadásokkal. Ugyanakkor az idén sem marad el a gyerektábor a vakáció első hetében az M. M. Pódium biharpüspöki székhelyén, tudtuk meg Meleg Attilától, akivel az időpontokról, illetve a részletekről a 0726/243-150-es telefonszámon lehet egyeztetni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában