Összegzés

2023.06.29. 17:50

Nagy találkozások helyszíne volt a vár: nagyjából ötvenezren vettek részt a 11. Szent László Napokon

Forrás: Facebok/Szent László Napok

Nyolc nap, több mint száz esemény, nagyjából 50 ezer résztvevő – vonhatjuk meg a 2023. június 19–25. között lezajlott, 11. Szent László Napok mérlegét. Mindez pedig nem jöhetett volna létre az öt főtámogató, a két kiemelt támogató, tizenhat támogató és adományozó nélkül, a nívós programok biztosításában pedig a főszervező Szent László Egyesülettel vállvetve dolgozott együtt hat kiemelt partner és tizenhat partnerszervezet, a kulturális fesztivál népszerűsítésében pedig húsz médiapartner segédkezett.

Az idén 11. alkalommal megrendezett Szent László Napok a tavalyi, Szent László téri „látogatás” után ismét régi-új helyszínén, a nagyváradi várban várta az érdeklődőket. Akik szép számban el is látogattak a Nagyváradot alapító lovagkirály sírhelyének is otthont adó falak közé, hiszen idén is számos érdekes, tartalmas rendezvény kínált kikapcsolódást, a gyermekeknek szóló foglalkozásoktól és előadásoktól a városból elszármazottak találkozóján és a kiállításokon, könyvbemutatókon át a városnéző sétákig és a záró hétvége nagykoncertjeiig, amelyeken többek között Charlie, Geszti Péter és a Bikini zenéjére is tombolhatott a közönség. Volt Zenevonat Szuperkoncert az LGT sztárjaival, és helyi zenekarok – a Stevie Ker, a Rius & Band, valamint az eMStreet – is színpadra léptek.

És nemcsak a fesztiválozók, hanem a sztárfellépők is jól érezték magukat a Szent László Napokon. D. Nagy Lajos, a jubiláló Bikini frontembere a fesztivál sajtóirodájának nyilatkozva egyenesen a híres temesvári koncerthez – amikor is a rendszerváltás után első magyarországi zenekarként adtak koncertet a határon innen – hasonló mérföldkőnek nevezte a nagyváradi fellépést. Elismerően szólt a váradi közönségről Charlie és Geszti Péter is. Charlie úgy fogalmazott, Erdélyben „mindig valami érdekes érzés” fogja el, így volt ezúttal is, és jó volt látni, hogy a kisgyerekektől az apukákon át a szépkorú hölgyekig mindenki velük énekelte a nagy slágereket. „Brutálisan jó érzés volt” a színpadról látni a Szent László Napok közönségét Geszti Péternek is, aki meg is jegyezte, viszi is őket tovább az élő adásba, „mert annyira kedvesek, résztvevők voltak, annyira itt akartak lenni és együtt akartak lenni”.

Az élménybeszámolókat hallva tehát nyugodt szívvel kimondható, hogy ezúttal is létrejöttek az idei mottóban is megjelenített nagy találkozások a nagyváradi várban. És nemcsak a barátok, közeli és távoli ismerősök, hanem intézmények és települések között is, és mindez együttesen adta ki újra a Szent László Napok lényegét, mindazt, amitől a fesztivál jóval több, mint a programfüzetben felsorolt rendezvényeket összefogó keret.

„Öröm volt azt látni, hogy folyamatosan nyüzsgés volt a várban, a délelőtti programok is sok érdeklődőt bevonzottak, jó volt látni a sok boldog gyermekarcot a gyermekfesztiválon, estére pedig megtelt a vár fesztiválozókkal. Ez a nagyjából 50 ezres létszám a járvány előtti időket idézi, és az az igazság, hogy ez egy ideális létszám, ennél többet már nem bírna meg a vár. Még így is örvendünk, hogy a pénteki vihar csak a Charlie-koncert után csapott le, ellenkező esetben kockázatokkal is járhatott volna a kivonulás” – értékelt a fesztivált követően Zatykó Gyula főszervező. Mint mondta, ezúttal is elégedettséggel tölti el, hogy a Szent László Napok közönsége nagyon szépen tud ünnepelni, nem volt rendbontás, mint ahogy – immár hagyományosan – szemét sem maradt utánuk.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a csapatról is, hisz a fesztiválszervezés csapatmunka, köszönöm a szervezők és az önkéntesek munkáját, akik azért dolgoztak, hogy az emberek jól érezzék magukat. Külön kiemelném azokat, akik az első perctől velünk vannak, s kiveszik a részüket a munkából” – fogalmazta meg a főszervező. Köszönetet mondott továbbá azoknak az egyesületeknek, amelyek nagyon értékes programokkal gyarapították a kínálatot, hiszen ettől lett igazán színes a fesztiváli kavalkád. Megköszönte ugyanakkor Nagyvárad testvérvárosának, Debrecennek, hogy a kezdetektől partnere a Szent László Napoknak, és idén is színes programokat hoztak a fesztiválra.

A Szent László Napok ugyan vasárnap véget ért, fontos ugyanakkor kiemelni, hogy Wagner Nándor váradi születésű szobrászművésznek a fesztivál idején a Gheorghe Șincai Bihar Megyei Könyvtárban kiállított, Filozófiai kert című szoborcsoportjának 3D nyomtatóval készült másolata szeptember elejéig látogatható.

A 11. Szent László Napok főtámogatója az OTP Bank Románia. Főtámogató intézmények: a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Visit Oradea, a Bihar Megyei Tanács, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Nemzeti Kulturális Alap. Kiemelt támogató a MOL – Új Európa Alapítvány.

A Szent László Napokról további részletek, fotók, videók megtalálhatók a fesztivál honlapján (szentlaszlonapok.ro), illetve Facebook- és Instagram-oldalán.

A Szent László Napok sajtóirodája

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában