Sóvám-ünnep

2023.06.07. 14:44

Idén 53. alkalommal rendezik meg a Sóvám-ünnepségeket Réven

Több mint félszáz éves a révi Sóvám-ünnepség, amelyet idén június 10–11-én rendeznek meg. A esemény keretében avatják fel a felújított révi menedékházat is.

ERDON-összeállítás

A révi Sóvám-ünnep 53 éve minden év júniusában kerül megrendezésre. Az esemény mai formája a korábbi ünnep elemeiből táplálkozik, de az eltelt 53 esztendő alatt jelentősen átalakult, mert a szervezők a helyi hagyományokat mindig a jelenben definiálják, és ehhez igyekeznek olyan momentumokat találni a település múltjában, amelyek aktuálisan hasznosíthatók. A Sóvám-ünnep hagyományának átalakulása az elmúlt több mint ötven év politikai-gazdasági és kulturális változása mentén zajlott, ami folyamatosan együtt járt a lokális értékek más dimenziójú megközelítésével és újradefiniálásával – írja egyik tanulmányában Lovas Kiss Antal történész.
A Sóvám-ünnepnek 1996-ig volt vásári jellege, amelyet azonban már ekkor is kiegészített a környékbeli amatőr együttesek fesztiválja. Ettől az évtől kezdve viszont megjelentek a fizetett, profi fellépők. 2023-ra pontosan kialakított forgatókönyv szerint zajlanak az események, a rendezvény felépítése lényegében a következő eseményekből tevődik össze: az első napon a sót szállító tutaj érkezése, köszöntők, postagalamb-röptetés, népzenei fellépők és szabadtéri diszkó. A második napon felvonulás, köszöntők, bográcsosfőző-verseny, az amatőr népi együttesek fesztiválja, valamint esti meghívott sztárok fellépése és tűzijáték. Az esemény központi tere a helyi futballpálya. Az itt zajló rendezvények nemcsak a réviek szórakozását szolgálják, hanem a külvilág figyelmét is igyekeznek a falura irányítani. Idén a Sóvám-ünnepségek június 10–11-én lesznek megrendezve. Az eseményre Rév négy magyarországi testvértelepüléséről – Körösszegapátiból, Székkutasról, Felsőpakonyból és Hajdúszoboszlóról – is várnak vendégeket.
Az ünnepség keretében avatják fel a felújított révi menedékházat is, amely multifunkcionális tájvédelmi központként fog működni. A felújítási munkálatok európai uniós alapból valósultak meg, a beruházás értéke 2,7 millió lej.
A menedékház első építménye az Erdélyi Kárpát-Egyesület megrendelésére lett felhúzva. Zichy Ödön gróf építtetett egy 113 férőhelyes vendéglőt, melyet 1905. augusztus 27-én avattak fel. Volt fedett terasz és egy lakás a földszinten, az emeleten pedig valószínűleg szálláshelyek. 1909-ben felépült a Lujza-lak, 14 szobával. A vendéglőt és a menedékházat 1918-ban megvásárolta a Mateescu család. Az ingatlant és a telket 1945-ben államosították, az egyik épületet félig-meddig lebontották. Az ingatlant 2006-ban szolgáltatták vissza az örökösöknek, a menedékházat 2007-ben vásárolta meg a megyei tanács.

Tervezett program

Június 10., szombat: 12 óra – a révi menedékház avatóünnepsége; 17.30 – a sóval megrakott tutaj érkezése a Sebes-Körösön az új hídhoz, ünnepélyes megnyitó; 18 – révi amatőr csoportok bemutatója; 21 – Culita Sterp; 22 – szabadtéri diszkó.
Június 11., vasárnap: 9 – főzőverseny a futballpályán; 11.30–12 – a Sebes-Körös-menti népi együttesek érkezése a révi kultúrotthonhoz; 12.15–12.30 – a népi együttesek felvonulása a település központjától a futballpályáig; 12.30–12.45 – az amatőr népi együttesek fesztiváljának a megnyitója, a meghívott vendégek köszöntője; 12.45 – postagalamb-röptetés; 12.50–18 – a Sebes-Körös-menti népi együttesek fellépése (közben 16 órakor a főzőverseny eredményhirdetése); 18–19 – Otilia Haragoș Seghedi és Stângaciu; 19 – MC Hawer és Tekknő (Magyarország); 20 – Mustang együttes; 21 – Ancuța Anghel; 22 – DJ Project&Ioana Ignat; 23 – tűzijáték; 23.15 órától szabadtéri diszkó. Műsorvezető: Cristian Strugar.

A rendezvény ideje alatt vidámpark működik. Mindenkit szeretettel várnak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában