Gyereknap

2023.06.07. 09:00

Családi nap Örvénden

Első alkalommal rendeztek gyerek -és családi napot Örvénden, ami hatalmas sikert aratott. Gyönyörű, nyárias idő fogadta a családi napra érkezőket. Szombaton a Libavonat együttes szórakoztató, zenés műsorával kezdődött a program az örvéndi kultúrházban. Az előadás után Sorbán Levente, Alsólugas község polgármestere köszöntötte a gyermekeket, valamint kísérőjüket, Lőrincz Matild aligazgatónőt és a pedagógusokat és további sikerekben gazdag, gyümölcsöző munkát kívánt nekik. Mint elmondta, melegség tölti el a szívét, mikor a jövő generációját látja egybe gyűlve és megköszönte, hogy ilyen szép számban jelentek meg a helyi és a környező településekről érkező lakosok.

Az örvéndi általános iskola harmadik osztályos tanulói műsort adtak elő a jelenlévőknek, ezt követően pedig a polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a kultúrotthon udvarán felszerelt játékokat a gyerekek ingyen használhatják az alsólugasi községháza jóvoltából. A családnapra az örvéndi pedagógusok érdekes vetélkedőkkel készültek. A program részeként a Körös-Völgyi Ifjúsági Szövetség tagjai  (KÖVISZ) csapatépítő programokat és különféle játékokat játszottak a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) tagjaival. Az eseményt egy nyárkezdő buli zárta. A színes programsorozat akkora sikert aratott, hogy a szervezők fontolóra veszik azt, hogy ez az esemény hagyománnyá váljon Örvénden.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában