Búcsú a tanár úrtól

Sára Péter, Nagyszalonta

A közelmúltban vettünk búcsút, kísértük utolsó útjára a nagyszalontai sírkertben a 98 évet élt Dánielisz Endre tanár, közírót, akit tizenéves korom óta ismertem. Emlékeimben a fiatal tanárember kisugárzása elevenedik fel, hogyan is volt az, amikor arra figyelmeztetett: „az ember saját magában bízzon! Hass, alkoss, gyarapíts..."

Csete György „kenyeres pajtásom” biztatására, az 1950-es évek második felében, egyszer aztán elmentem a nagyszalontai Csonkatorony tövében, rendszeresen tartott Arany János Irodalmi Körbe. Ott találkoztam először Dánielisz Endre kör-vezető tanárral. Illedelmesen, tisztelettudóan megkérdezett, hogy kihez van szerencséje? Miután tudomásul vette, hogy egy egyszerű földművelő kollektivistával van dolga, ez neki éppen elég is volt. Gyurihoz egy szót sem szólt, őt már előzőleg jól ismerte. A köri ülésen, aztán egyik-másik, főleg versírással próbálkozó tehetségét eléggé megrostálták...

Summa-summarum, egy-kettőre levontam a konzekvenciát, és azt mondtam magamban: „jól vigyáz fiú, úgy hozzál ide akármilyen próbálkozást, hogy aztán nehogy azt hidd, hogy vállon veregetnek”, – egy dolgot azonban jól megjegyeztem: csak kifogástalan munkát tegyek az asztalra. Gyuri pajtásom inkább próbálkozott, sikertelenül, panaszkodott is: akárhogyan iparkodom, hát, „kutyába se vesznek!”.

Időközben letűntek az évtizedek, tele emlékekkel, az élet megpróbáltatásaival; peregnek a filmkockák: Dánielisz Endre tanár, közíró elment, mindenképpen nagyrabecsüléssel emlékezem rá. A gyászszertartáson a tanár úr érdemeit méltatva: különösen kihangsúlyozva elhangzik: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül!”. Az idézet igazi értelme akkor világosodik meg előttem, amikor a tanár, közíró sírkövén is megpillantom: tehát az elhunyt életének az életcélja, figyelemfelhívása a Kölcsey Ferenc idézet.