Tanulmányi projekt

2023.06.22. 09:23

A természettudományokat népszerűsítették a Mihai Eminescu Főgimnáziumban

Kovács-Truczkai Panna-Dalma, Tóth-Trpkovici Timka

A Mihai Eminescu Főgimnáziumban idén is számtalan olyan tevékenység zajlott, amely gazdagította a diákok elméleti és gyakorlati tudását egyaránt. Iskolánk természettudományok katedrája által megszervezett Elixír az egészségért nevet viselő tanulmányi projekt februártól júniusig zajlott. Ismét olyan tevékenységben vehettünk részt iskolánkban ami egyszerre ad elméleti és gyakorlati tudást is, készségeket sajátítottunk el, melyeknek nagy hasznát vehetjük majd egyetemi éveink során is.

A programsorozat elsődleges célja volt, hogy a tanulók érdeklődését felkeltse és megszilárdítsa a természettudományok iránt. A tanulmányi projekt fő koordonátora Maghiar Ramona biológiatanár volt, míg a magyar tagozatos diákokat Tóth-Trpkovici Timka kémia szakos tanár irányította. A tizedik évfolyamból, a magyar, illetve román tagozatról egyaránt, harmincan vettek részt a tíz alkalomból álló programsorozaton, mely a hangsúlyt főleg a gyakorlatra helyezte: Aromás és gyógynövények a környezetemben, Fitoterápia, Kiválasztó képződmények, Növények mikroszkópos vizsgálata, Herbárium – gyógynövények konzerválása, Orvosi szempontból hasznos kivonatok vizsgálata, Gyógynövényes szappanok készítése, Aromás növények szerepe az egészség megőrzésében, Levendulafarm meglátogatása, illetve az EMIscience szimpózium.

 

A kezdeményezés célja továbbá az volt, hogy a megfelelő eszközöket biztosítsa számunkra, diákok számára, amely megkönnyítette a munkánkat, igazi "kutatópalántáknak" érezhettük magunkat, miközben felfedeztük a növényvilág kémiai és fizikai tulajdonságait is. Olyan technikákat sajátíthattunk el a tevékenységek során, amelyekre a tanórák keretén belül nincs lehetőség. Többen is felfedeztük, hogy olyan labortevékenységek tetszettek meg, amelyekről korábban nem is gondoltuk volna, hogy a leginkább maradandó nyomot fogja hagyni a programsorozatból bennünk. Reméljük, több hasonló lehetőség is adódik a jövőben. 

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik segítettek az Elixír az egészségért program létrejöttében: Bihar megyei Tanfelügyelőség, Nagyváradi Egyetem – Informatika és tudományok kar: Kémia és Biológia szak, Körösvidéki Múzeum, Léda Levendula Garden, iskolánk szülői közössége, illetve az Önkéntes Fiatalok Szövetsége. Anyagi támogatóink voltak: Fondul Științescu Oradea közreműködésével a Fundația Comunitară Oradea alapítvány, kezdeményező a Federația Fundațiile Comunitare din România szövetség valamint a Romanian-American Foundation, Bihar megyében fő támogatója az Accesa. A természettudományok iránti érdeklődést támogatják a diákok körében Bihar megyében a következő helyi vállalkozások: Cylex, Decitex Oradea, Golde Oradea, Plexus, Sema Express, VPK Packaging Salonta, ADLO, Vulcri, Madrugada, Holcim.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában